
Fotó: Veres Nándor
Részletre is megvásárolhatják ezentúl a lakást, amelyben élnek az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített tömbházakban lakók, miután a kormány ezt a lehetőséget is belefoglalta szerdai rendeletével a vonatkozó szabályozásba.
2014. július 24., 19:382014. július 24., 19:38
2014. július 24., 19:382014. július 24., 19:38
Ehhez azonban 15 százalékos önrészt kell felmutatniuk. Mint ismeretes, eddig az Első otthon program nyújtotta kedvezményes hitel állt az ANL-lakások bérlőinek rendelkezésére, külön összegeket különített el számukra a kormány.
A most elfogadott dokumentum értelmében a havi törlesztőrészletet úgy számolják ki, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) által meghatározott alapkamathoz hozzáadnak két százalékpontot, ezt a kamatot pedig a törlesztendő értékre alkalmazzák. A vevő akkor válik a lakás tulajdonosává, amikor kifizette a teljes összeget. Addig a lakrész a helyi hatóságok kezelésében marad.
A rendelet ugyanakkor az előtörlesztést is lehetővé teszi, a hitelt igénylő egy összegben vagy részletekben is visszafizetni igény szerint a hátramaradt összeget, beleértve a kamatot is. A szerződésbe azt is belefoglalják egyébként, hogy a határidőre kell törleszteni, ellenkező esetben késedelmi kamatot számolnak fel.
Amennyiben pedig a vevő három egymást követő hónapban nem fizet, az adás-vételi szerződést semmissé nyilvánítják, a lakónak pedig a megjelölt időpontban le kell adnia a lakást, s nem is kérheti vissza az addig befizetett összegeket, azok az ANL-t fogják gazdagítani. A rendelet értelmében a lakások eladási árát a helyi hatóságok vagy az ingatlanok kezelésével megbízott vállalkozások határozzák meg, az egészségügyi vagy a tanügyi dolgozóknak kiadott lakások esetében pedig a központi hatóságok.
Az Országos Lakásügynökség idén tavaszig 3200 lakrészt épített a jelzáloghitel révén finanszírozott program keretében, s további 31 ezer lakást, amelyet a 35 évesnél fiatalabbak vehettek bérbe. Az idei év folyamán további 1200 ilyen lakrészt adhatnak át. Az 1998-ban létrehozott ANL a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium alárendeltségébe tartozik.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!