
Hevesen bírálják az ellenzéki pártok a Ponta-kormány hét végén nyilvánosságot kapó elképzelését, miszerint a restitúciós törvényhez hasonlóan a régióátszervezésről szóló jogszabályt is a parlamenti vita megkerülésével, felelősségvállalási eljárással kívánják elfogadtatni.
2013. április 28., 19:032013. április 28., 19:03
Noha Victor Ponta miniszterelnök a múlt héten az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán még arról beszélt, hogy a kommunizmus idején elkobzott javak visszaszolgáltatásáról szóló törvény volt az utolsó, amelyet kabinetje felelősségvállalással fogadtatott el, várhatóan hasonló sors vár a régióátszervezési jogszabályra is.
Liviu Dragnea kormányfő-helyettes a hét végén Kolozsváron bejelentette, a kormány arra készül, hogy novemberben, az alkotmánymódosítási folyamat lezárulta után vállal felelősséget a parlamentben az új területi és adminisztratív határokat kijelölő törvényért. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke mindezt azzal indokolta, hogy a szokványos parlamenti eljárás esetében nagy a valószínűsége, hogy a törvényt nem szavazza meg a parlament december 31-éig, márpedig a koalíció az új régiófelosztás alapján kívánja kidolgozni a jövő évi költségvetést.
Liviu Negoiţă, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) első alelnöke megengedhetetlennek nevezte, hogy a koalíció a valós parlamenti és közvita megkerülésével fogadtassa el az ország valamennyi lakosát közvetlenül érintő, az alkotmánnyal hasonló jelentőségű törvényt, miközben kétharmados többséggel rendelkezik a törvényhozásban.
Kelemen Hunor szerint a politikai osztálynak erkölcsi és törvényes kötelessége a népszavazás kiírása, majd a parlamenti vita a régiók átszervezéséről. „Óriási hiba lenne felelősségvállalással rendezni ezt a kérdést. Amikor a területi és adminisztratív határok kijelöléséről beszélünk, az állampolgárok véleményének megkerülhetetlennek kell lennie. Csak a népszavazás eredménye után térhetünk rá a parlamenti vitára és a törvény elfogadására” – reagált Dragnea bejelentésére az RMDSZ elnöke.
A politikus felhívta a figyelmet, Románia több nemzetközi dokumentum aláírásával vállalta, hogy figyelembe veszi egy-egy térség etnikai arányait. A Helyi Autonómiák Európai Chartájának 5-ik cikkelye például előírja, hogy a közigazgatási egységek határainak módosításakor az adott térségben élőket referendum révén meg kell kérdezni, a Kisebbségi Charta 16-ik cikkelye szerint pedig nem módosíthatják oly módon a közigazgatási egységek határait, hogy megváltozzanak az etnikai arányok.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!