Reggeli földrengés: a mozgás középpontja mindössze 5 kilométerrel volt a felszín alatt

Reggeli földrengés: a mozgás középpontja mindössze 5 kilométerrel volt a felszín alatt

Illusztráció

A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengést észleltek hétfőn éjszaka 0 óra 50 perckor Buzău megyében. Néhány órával később, reggel 6 óra 22 perckor Szilágy megyében is rengett a föld, ez a földmozgás 2,5-ös erősségű volt – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet honlapján közzétett tájékoztatóra hivatkozva.

Székelyhon

2017. szeptember 11., 09:402017. szeptember 11., 09:40

Az első földrengés 128,1 kilométeres mélységben következett be, az epicentrumhoz legközelebb eső települések Nehoiu (1 km), Vălenii de Munte (36 km) és Bodzaforduló (39 km). A második földmozgás középpontja kis mélységben volt,

mindössze 5 kilométerrel a felszín alatt,

Magyarlápostól 16, Déstől 18, Szamosújvártól 30, Kapnikbányától pedig 35 kilométerre.

Szeptemberben nyolc földrengést jegyeztek az országban, ezek a Richter-skála szerinti 2 és 3,5 fok közötti erősségűek voltak. Augusztusban négy, 4 fokosnál erősebb földmozgást észleltek, a legerősebb 4,9 fokos volt. Az idei legerősebb földrengés február 8-án következett be Buzău megyében, és a Richter-skála szerinti 5-ös erősségű volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 27., szerda

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell

Április 11-én kezdődik az iskolába való beiratkozás első szakasza. Az RMDSZ összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban, hogy minden magyar szülőhöz eljusson az anyanyelvi oktatás fontossága.

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell
2024. március 27., szerda

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél

Szaharai port tartalmazó levegőtömeg érkezik Románia területe fölé. A porkoncentráció az ország délnyugati, déli és keleti régióiban magasabb – közölte szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél
2024. március 26., kedd

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról

A külügyminisztérium részletes tájékoztatást tett közzé honlapján a külföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgárok választójogának gyakorlásáról az idei európai parlamenti választásokon.

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról
2024. március 26., kedd

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén

A parlament együttes ülése kedden formálisan is tudomásul vette Klaus Iohannis államfő tájékoztatását külföldi katonák és hadfelszerelések Romániába érkezéséről, valamint a nemzetközi békemissziókban szerepet vállaló román kontingensek keretszámáról.

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén
2024. március 25., hétfő

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában

Nem szabhatja meg az állam az embereknek, hogy mikor mehetnek vásárolni – vélekedett hétfőn hétvégi boltzárról a mezőgazdasági miniszter, aki szerint egy tanulmány alapján hoz majd erről döntést a koalíció.

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában
2024. március 25., hétfő

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban

Módosítják az iskolai ösztöndíjak rendszerét – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter. Ligia Deca szerint a módosításokat tartalmazó tervezetet hamarosan közvitára bocsátják.

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

Többen meghaltak és sokan megsérültek vasárnap, amikor a magyarországi Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott.

Tragédiába torkollt a raliverseny
Tragédiába torkollt a raliverseny
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

2024. március 24., vasárnap

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök

A közlekedésrendészet munkatársai országszerte 860 jogosítványt vontak be az elmúlt nap során végzett közúti ellenőrzések alkalmából, ebből 109-et alkoholos befolyásoltság, 16-ot kábítószer hatása alatt történő járművezetés miatt.

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök
2024. március 24., vasárnap

A sóvidéki fürdőéletről nyílik kiállítás Bukarestben

Fürdőélet Sóvidéken címmel nyílik kiállítás a bukaresti Liszt Intézet Kárpát-medencei fürdővilág című sorozatának részeként a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Bukarest székhelyén március 26-án, kedden.

A sóvidéki fürdőéletről nyílik kiállítás Bukarestben
2024. március 24., vasárnap

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat

Enyhe eső és felerősödő szél várható Munténiában, Dobrudzsában és Moldva déli részén – közölte vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Hargita megyében is 40–50 km/órával fújhat a szél – írja a Hargita megyei tűzoltóság.

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat
Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat
2024. március 24., vasárnap

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!