Referendumot kezdeményez a közkegyelmi tervezet ügyében Johannis

Klaus Johannis népszavazást készül kiírni a Grindeanu-kormány közkegyelmi kezdeményezése és a büntetőjog megváltoztatása ügyében, az államfő ezt a volt román fejedelemségek egyesülésének évfordulója alkalmából tartott hétfői beszédében jelentette be.

Hírösszefoglaló

2017. január 23., 19:382017. január 23., 19:38

2017. január 23., 19:492017. január 23., 19:49

Az elnök - ellentétbe állítva a nemzeti törekvéseket mindenek elé helyező elődöket és a mai politikusokat – élesen bírálta a decemberi választásokon győztes Szociáldemokrata Pártot (PSD) és liberális koalíciós szövetségesét, amiért választási ígéretek teljesítése helyett szerinte legfőbb gondjuk, hogy a büntetőjog módosítása révén megakadályozzák a korrupt politikusok felelősségre vonását.

Johannis azt mondta: megkezdi az előkészületeket a referendum kiírására. Kezdeményezését a parlamentnek is véleményeznie kell, de meg nem akadályozhatja.

„Nyilvánvaló, hogy nagy érdeklődés övezi a Btk. módosítása és a közkegyelem témakörét. Kezdeményezni fogok egy referendumot, amelynek keretében az emberek kinyilváníthatják, hogy egyetértenek-e mindezekkel vagy sem, mert amikor a PSD-re szavaztak, ezek a törekvések nem szerepeltek az alakulat kormányprogramjában” – fogalmazott Iohannis.

Az államfő hangsúlyozta, „látszólag” az „igazságszolgáltatással kapcsolatos dolgokról, sürgősségi rendeletekről, konkrét témákról” zajlik a vita.

„Valójában azonban, kedves román állampolgárok, arról van szó, hogy milyen nemzet szeretnénk lenni. Hogy erős nemzetet és jogállamot szeretnénk, vagy egy amolyan langyos nemzetet és vitatható jogállamot akarunk. Hogy a kis egyesülést megvalósító generációra szeretnénk hasonlítani, vagy olyan nemzet akarunk lenni, amely fél felemelni a hangját? Hogy a többi európai nemzethez foghatók akarunk lenni, vagy olyanok, akik nem merik hallatni a hangjukat az európai nemzetek kórusában? El kell döntenünk tehát, hogy milyen nemzet vagyunk, milyen nemzet szeretnénk lenni. Én erős nemzetet szeretnénk, büszke és szabad emberek alkotta nemzetet. A román nép büszke és szabad, és én azt szeretném, ha ezt a nemzetet feddhetetlen, hozzáértő politikusok vezetnék. Ennél kevesebbel nem érem be, és nincs olyan ár, amit ne fizetnék meg ennek elérése érdekében” – mondta el Johannis.

Mint ismert, a Sorin Grindeanu vezette kormány közkegyelmet hirdetne az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva. A tervezeteket és főleg azok közvita nélküli, rajtaütésszerű elfogadásának kísérletét élesen bírálta a jobboldali ellenzék. A napokban az Egyesült Államok bukaresti nagykövete és a romániai igazságszolgáltatás valamennyi csúcsszerve a büntetőjog megváltoztatása, a törvény szigorának enyhítése ellen foglalt állást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés