Rákapcsoltak: fizetésemelés és prémium a Daciánál

A francia Renault tulajdonában lévő Dacia autógyár 5 százalékkal növeli alkalmazottai bérét. A gyár pénteken közleményben jelezte, hogy sikeresen zárultak az új kollektív munkaszerződés megkötéséről folytatott tárgyalások a vezetés és a szakszervezetek között.

MTI

2016. február 05., 22:132016. február 05., 22:13

A megállapodás értelmében az összeszereléssel foglalkozó alkalmazottak 5 százalékos fizetésemelést kapnak, emellett valamennyi alkalmazott bruttó 1430 lej prémiumban részesül egyszeri alkalommal a tavalyi eredményekért.

Közölték, hogy tavaly az összeszerelő munkások bére csaknem háromszorosa volt a 2007. évinek, és csaknem kétszerese a romániai átlagbérnek.

Tavaly év végén az összeszerelő munkások bruttó átlagbére 4700 lej volt a Daciánál, ami magában foglalja az alapbért, a munkaviszonyból és túlórákból származó juttatásokat, illetve egyéb pótlékokat. Emellett a dolgozók húsvéti és karácsonyi prémiumot, ebédjegyeket kapnak, de étkeztetést, ajándékutalványt, üdülési csekket, egészségbiztosítást és szállítási támogatást is biztosítanak számukra.

A közlemény leszögezi, hogy a Renault célja megőrizni Romániában az ágazat versenyképességét, hogy folytathassák a dél-romániai Mioveniben a járműgyártást.

A román autógyártók és importőrök egyesülete januárban közölte, hogy a Dacia tavaly 339 ezer gépkocsit gyártott romániai üzemében. Tavaly az első fél évben a Dacia árbevétele elérte a 10,02 milliárd lejt. A gyár 2013-ban vált Románia legnagyobb vállalatává azzal, hogy 18,4 milliárd lejes árbevételével megelőzte az osztrák OMV olajvállalat tulajdonában levő Petromot is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés