Potápi: visszarendeződés történt Romániában

Az elmúlt esztendőkben – a 2000-es évek közeledése után – visszarendeződés tapasztalható a kisebbségi jogok területén Romániában – állapította meg Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlési külügyi bizottsága szerdai budapesti ülésén.

Hírösszefoglaló

2015. június 03., 16:522015. június 03., 16:52

Az államtitkár példaként a Székely Mikó Kollégium újraállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét hozta fel, és kitért arra is, hogy akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban, gátolják a magyar nyelvű helységtáblák kihelyezését. Az új zászlótörvény nem rendezi a székely zászló ügyét – említett egy másik problémát.

A magyar–szlovák viszonyban a nemzetpolitika területén szintén nincs közeledés – mutatott rá az államtitkár, és megemlítette a kettős állampolgárság akadályozását, és azt, hogy a közoktatási reform miatt több száz iskola került veszélybe. Kitért arra, nem tehetné meg a szlovák kormány, hogy a magyar nemzetiség és az ottani magyar párt véleményét nem veszi figyelembe.

Az állampolgársági kérelmekről elmondta: eddig közel 730 ezer kérelem érkezett, és mintegy 700 ezren tettek esküt. Az új állampolgárok 66 százaléka erdélyi, 17 százaléka vajdasági és 14 százaléka kárpátaljai. Tarthatónak tartotta  2018-ra az egymillió új állampolgárt, ugyanakkor szerinte elsősorban a szórványban kell a honosítási folyamatot folytatni. Úgy látta: az eddigi irányvonalat tartva kellene továbbfejlődni a nemzetpolitikában és célként a gazdaságpolitikai szemlélet erősítését jelölte meg.

Rögzítette a külhoni magyar tulajdonú gazdasági társaságok és a magyar tulajdon megerősítésének fontosságát és a Wekerle-tervvel összhangban a hazai vállalatok határon túli exporttevékenységének segítését.

Kalmár Ferenc, a külügyi tárca miniszteri megbízottja fő feladataként az elmúlt években és évtizedekben kötött kétoldalú és nemzetközi szerződések áttekintését nevezte meg. Beszámolt a szomszédos országokban folytatott tárgyalásairól és azt mondta: európai kisebbségi minimum kidolgozására nagyon nagy szükség lenne.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke arról beszélt, hogy a nemzetközi diplomáciában komoly kisebbségpolitikai defenzíva tapasztalható, aminek oka a Putyin-agresszió és annak kisebbségpolitikai hivatkozási alapja.

Ez korlátozza a kisebbségpolitika képviselhetőségét, ami új helyzetet jelent, és ami nem megkerülhető. Egyik fő feladat, hogy ne pusztán a mi nemzetpolitikánkban gondolkodjunk, hanem segítsük a határon túli szervezetek aktivitását, követeléseik közérthető megjelenítését nemzetközi színtéren. Fontos az autonómiatörekvések hangsúlyos megjelenítése is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés