
Két hónapon belül készülhet olyan előterjesztés a kormánynak, amelynek alapján dönthet a nemzetpolitika új irányairól – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2015. június 01., 20:252015. június 01., 20:25
2015. június 02., 10:172015. június 02., 10:17
Potápi Árpád János (képünkön) hangsúlyozta: a nemzetpolitikai intézményrendszer felállítása, a támogatáspolitika megalkotása után új irányokat kell szabni a nemzetpolitikának.
Az államtitkár a legjelentősebb kihívások között említette a demográfiai helyzetet. A legfontosabb azt elérni, hogy minél több magyar gyermek szülessen Magyarországon és a Kárpát-medencében – jelentette ki, hangsúlyozva annak fontosságát is, hogy a megszületett gyermekek magyar óvodába, iskolába járjanak. Törekedni kell arra is, hogy a vegyes házasságban születettek magyar identitást szerezhessenek – fűzte hozzá.
Mint mondta, gazdaságpolitikai eszközöket is lehet alkalmazni. Kifejtette: a többi között a szakképzést lehet erősíteni itthon és a határon túl, a gazdaságélénkítésre fordítandó uniós források egy része pedig a Kárpát-medencében élő magyarok helyben maradását is segíthetné.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!