Pontáig érhetnek a szálak Duicu korrupciós ügyében

A miniszterelnöki hivatalig vezetnek a Mehedinţi megyei közgyűlés szociáldemokrata párti (PSD) elnöke, Adrian Duicu és a megye rendőrfőkapitánya, Constantin Ponea korrupciós ügyének szálai – írta kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nyomozati anyagára hivatkozva a Gândul hírportál.

Balogh Levente

2014. április 08., 18:202014. április 08., 18:20

Eközben szintén kedden a DNA egy másik korrupciós ügy miatt házkutatást tartott egy másik PSD-s politikus, Radu Mazăre konstancai polgármester hivatalában és otthonában is.

Az ügyészség szerint Adrian Duicu a kormányfőnél járt közben annak érdekében, hogy Poneát előléptessék a rendőrségi ranglétrán, Ponea pedig ezért cserében azt ígérte, hogy a legfőbb ügyészségen tevékenykedő felesége segít a Duicu ellen az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által folytatott összeférhetetlenségi és vagyoneredet-vizsgálati eljárás elkenésében.

Duicu azt is megpróbálta elintézni, hogy Ponea feleségét is előléptessék, de nem sikerült kineveztetnie a DNA-hoz. A nyomozati anyag szerint Duicu 2013 június 13-én Bukarestbe utazott, ahol a miniszterelnöki hivatalban Victor Ponta kormányfő mellett Radu Stroe akkori belügyminiszter is ott tartózkodott.

Duicu SMS-en tudatta Poneával, hogy a miniszterelnök behívatta Petre Tobă országos rendőrfőkapitányt, akivel aztán a megyei közgyűlés elnöke Ponea előléptetéséről tárgyalt. Ezt követően arról értesítette Poneát, hogy sikerült elérnie Tobánál a kinevezését az országos rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályának igazgató-helyettesévé. Duicu ugyanakkor tagadja, hogy előzetesen megállapodott volna Poneával arról, hogy közbenjár az előléptetése érdekében.

Ponta: nem tudok róla

Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke kedden úgy nyilatkozott: „nem tud arról”, hogy Tobával a Mehedinţi megyei rendőrfőkapitány kinevezéséről beszélt volna, és cáfolta, hogy Tobă és Radu Stroe az ő irodájában tárgyalt.

Maria Oprişan, a PSD alelnöke kedden bírálta a „televíziós igazságszolgáltatást”, egyúttal úgy vélte, a megyei és városi elöljárók ellen szabadlábon kellene a vizsgálatokat lefolytatni, mivel nem jelentenek közveszélyt. Ugyanakkor a hivatali visszaélés bűncselekményét is eltörölné, amit szovjet örökségnek tart, mondván: a kommunisták azért találták ki, hogy könnyebben leszámolhassanak belső ellenségeikkel.

Házkutatás a konstancai polgármesternél

Korrupciós ügyek miatt házkutatást tartott az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a konstancai városházán, valamint az extravagáns megnyilvánulásairól hírhedt Radu Mazăre polgármester otthonában, majd kihallgatásra elő is állították az elöljárót.

Az ügyészek egyúttal más, bukaresti és Dâmboviţa megyei helyszíneken is házkutatásokat tartottak. A DNA közleménye szerint vezetői tisztségben levő közhivatalnokok által 2011 és 2013 között elkövetett bűncselekményekről lehet szó. A konstancai önkormányzat közleménye szerint az általuk épített szociális lakások kapcsán kiírt közbeszerzések ügyében vizsgálódnak.

Radu Mazăre kedden azt mondta: a közbeszerzés és az építkezés teljesen törvényesen zajlott, az ilyen ügyeket pedig már megszokta, mivel az ügyészek „2005 óta zaklatják”. Victor Ponta kormányfő, Mazăre pártbeli elöljárója közölte, nagyon jó véleménye van Mazăréről, a nyomozás kapcsán pedig arra utalt, hogy a – szerinte Traian Băsescu befolyása alatt álló – DNA az elnök utasítására cselekszik.

„Novemberig nem lesz idejük 7,4 millió ember ellen nyomozást indítaniuk” – mondta a kormányfő, arra utalva, hogy a 2012-es népszavazáson ennyien szavaztak Traian Băsescu leváltására. Egyúttal úgy vélte, megismétlődött a tizenkét évvel ezelőtti helyzet, amikor a referendum után ügyészségi vizsgálatok indultak Konstancán, hogy elriasszák az embereket attól, hogy az USL-re szavazzanak. Laura Codruţa Kövesi, a DNA vezetője visszautasította, hogy politikai megrendelésről lenne szó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés