
Fotó: Kristó Róbert
Be akarja perelni a kormányt a Romániai Nyugdíjasok Országos Föderációja – tájékoztat a Mediafax hírügynökség. Tenné ezt azért, mert az nem hajlandó hatályba helyezni azt a törvényt, amely előírja, hogy a nyugdíjpont értéke az országos bruttó átlagbér 45 százaléka kell legyen.
2010. január 21., 19:292010. január 21., 19:29
2010. január 22., 10:092010. január 22., 10:09
Fotó: Kristó Róbert
Preda Nedelcu, a föderáció elnöke úgy nyilatkozott, a nyugdíjasok kérik a kormánytól, biztosítsa az alapokat a kórházi gyógyszerek beszerzésére, hogy a páciensek ne legyenek kénytelenek otthonról bevinni azokat, illetve védelmezze az államosításkor elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása nyomán hajlék nélkül maradó nyugdíjasokat. „Követeljük a kormánytól, adjon ki egy sürgősségi rendeletet, amellyel megtiltja az öregek kilakoltatását a visszaszolgáltatott ingatlanokból. A volt szocialista tömb országai közül Románia az egyedüli, amely utcára dobja öregeit” – mondta az illetékes.
Preda Nedelcu azt is kifejtette, mielőtt elkezdődött volna a költségvetési törvény parlamenti vitája, szervezetük javasolta a honatyáknak, vegyék számításba azt a lehetőséget, hogy egy éven keresztül ne a kötelező magánnyugdíj alapba folyjanak be az alkalmazottak társadalombiztosítási hozzájárulásának 2,5 százalékát kitevő összegek, hanem ezeket a nyugdíjak emelésére használják. A nyugdíjas föderáció elnöke szerint az alkalmazottakat ez az intézkedés nem érintené, mivel csak 25 év múlva mennek nyugdíjba.
A nyugdíjasok ugyanakkor elégedetlenek a kormány azon döntésével is, hogy 2010-ben befagyasztja a nyugdíjakat, és kifejtették, nem fogadják el érvként a pénzalapok hiányát.
A múlt héten a nyugdíjas föderáció levelet küldött a parlament két házának és a kormánynak, amelyben többek között azt is kérte, ezen kategória számára két bruttó átlagbérnek megfelelő értékre emeljék a temetkezési segélyt, illetve biztosítsák az ártámogatott gyógyszerek kiadásához szükséges pénzalapot a 700 lej alatti jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok számára.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!