
Parkolóhiánnyal küzd Sepsiszentgyörgy, a városvezetés ugyanis helyszűke miatt egyszerűen nem tud elégséges megállóhelyet biztosítani, miközben folyamatosan bővül a helyi gépkocsiállomány.
2016. július 04., 19:012016. július 04., 19:01
2016. július 04., 19:062016. július 04., 19:06
Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser az ügy kapcsán úgy fogalmazott: a sepsiszentgyörgyieknek hozzá kell szokniuk, hogy nem mindig találnak a tömbház mellett, az ablakuk alatt parkolóhelyet. A szakértő kifejtette: a lakónegyedekben már nem jut mindenkinek megállóhely, hiszen az építéskor összesűrítették a tömbházakat, mivel akkor jóval kevesebb autót használtak, most pedig már minden családnak van egy–két autója, ezért jelent gondot a kevés parkolóhely. A városvezetés nem támogatja, hogy parkolóvá alakítsák a zöldövezeteket, így az egyetlen megoldás a már meglévő helyek átalakítása, kihasználtságuk észszerűsítése.
Az is problémát jelent, hogy továbbra is sok a lerobbant, már nem használt autó, amely azonban közterületet foglal, ráadásul a városképet is rontja. Ezek elszállítása azonban bonyolult procedúra, hiszen az önkormányzat munkatársainak fényképekkel kell bizonyítaniuk, hogy egy járművet évekig nem mozdítottak el helyéről, és még így is előfordul, hogy az elvontatott gépkocsi tulajdonosa panaszt tesz, miszerint a hivatal „ellopta” az autóját.
Sepsiszentgyörgyön jelenleg mintegy 700 fizetéses parkolóhely van a belvárosban és a környező utcákban, az önkormányzatnak pedig nem titkolt célja, hogy minél kevesebben hajtsanak be autóval a központba, viszont így napközben az utcákban torlódnak a járművek. A nemrég módosított forgalmi rendet a helyiek javaslatai alapján még hatékonyabbá tennék, de ez hosszadalmas eljárás, hiszen be kell szerezni a közlekedési rendőrség engedélyét.
Czimbalmos Kozma Csaba azt is elmondta: szerencsére egyre többen közlekednek kerékpárral, az elmúlt időszakban a város is bővítette a bicikliút-hálózatot, főként a felújított utcákban alakítottak ki ilyen sávot, amelyek sajnos nem folytatódnak az útkereszteződésekben. A városmenedzser rámutatott: egyeztettek a kerékpárosokkal is a városi biciklis hálózat kiépítéséről, de sok az eltérő vélemény, és nem találnak olyan urbanisztikai szakembert, aki ezt megtervezné.
A tervek szerint a várost észak-déli, és kelet-nyugati irányba átszelő kerékpárutat építenének, ugyanakkor két emeletes parkolóház építésére is pályázna a város.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!