
Klein Dávid és Suhajda Szilárd. A Föld második legmagasabb csúcsára, a 8611 méter magas K2-re indulnak
Fotó: Mohai Balázs/MTI
A Föld második legmagasabb csúcsára, a K2-re indul a magyarországi Klein Dávid és Suhajda Szilárd következő expedíciója, a tervek szerint június 7-én.
2019. március 05., 13:492019. március 05., 13:49
2019. március 05., 13:502019. március 05., 13:50
Három 8000 méternél magasabb csúcson nem járt eddig magyar hegymászó, ezek közül Klein Dávid és Suhajda Szilárd most a K2 megmászásával próbálkozik.
A 8611 méteres hegyre három évvel ezelőtt indultak el először, de abban az évben a K2 felső szakaszán lavina söpört végig, így akkor senki nem jutott fel a csúcsra – idézte fel az expedíció keddi budapesti sajtótájékoztatóján Klein Dávid.
Az idei expedíció során az úgynevezett Abruzzi-útvonalat követik majd. Az egyes akklimatizációs körök során az alaptábor felett kisebb táborokat építenek ki, ezekben élelmet, sátrat hagynak hátra, miközben szervezetüket is hozzászoktatják a ritkább légkörhöz. Várhatóan három-négy ilyen akklimatizációs kört hajtanak majd végre a csúcsmászás előtt – számoltak be a hegymászók.
Suhajda Szilárd kiemelte, a K2 az egyik legszebb, ugyanakkor az egyik legveszélyesebb hegy, nagyon zord időjárással és a környéken is egyedi mikroklímával.
több tucatnyi hegymászó vesztette már életét a K2-n. 8000 méter felett már napi 10 ezer kalóriát éget a szervezet, egy ilyen expedíció jellemzően 10 kilós súlyvesztéssel jár – érzékeltette a K2 megmászásának nehézségeit.
Klein Dávid kiemelte a hegy tiszteletének fontosságát: az augusztus elejére tervezett ereszkedés közben ezért lebontják majd maguk után a táborláncot, és minden általuk hátrahagyott szemetet eltávolítanak a hegyről.
Zájer Attila, a TV2 Média Csoport ügyfélkapcsolati igazgatója elmondta, műsoraikban és online platformjaikon végigkövetik majd Klein Dávid és Suhajda Szilárd útját a felkészüléstől a csúcshódításon át egészen a hazatérés pillanatáig. A két sportoló expedíciójának összefoglaló filmjét a Spíler TV csatornáján láthatják majd a nézők.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!