
Fotó: Facebook/Cătălin Cherecheș
Jogerősen öt év végrehajtandó szabadságvesztére ítélte pénteken Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert a kolozsvári ítélőtábla.
2023. november 24., 14:292023. november 24., 14:29
2023. november 24., 15:372023. november 24., 15:37
A bíróság elutasította a politikus fellebbezését, és fenntartotta a kolozsvári törvényszék alapfokon hozott ítéletét, csupán a mellékbüntetés részletein módosított. E szerint
– ismerteti az Agerpres.
A jogerős ítélet szerint lefoglalták a polgármester Porsche Cayenne típusú gépkocsiját és két telkét fedezetként a Cherecheş által fizetendő 65.000 lejes és 5000 eurós kártérítésre.
Az ügyben ítélkező bírói testületnek tagja volt Georgiana Rodica Farcaş Hîngan is, akit korábban Cătălin Cherecheş anyósa megpróbált megvesztegetni. A bírónő az eset után kérte, hogy zárják ki a testületből, de a kérését elutasították.
Cătălin Cherecheşt 2018-ban állította bíróság elé a DNA vesztegetés elfogadása, hamis nyilatkozattétel és szavazatvásárlás vádjával. Ezeket a bűncselekményeket parlamenti képviselőként (2011-ben) és polgármesterként (2013-ban) követte el.
Ugyanebben az ügyben vesztegetés miatt bíróság elé állítottak három üzletembert, Marco Wermelingert, Doru Adrian Mihait és Sorinel Mihait.
Emellett a vádlott 2011 januárja és 2013 júniusa között képviselőként, majd polgármesterként egy kereskedelmi társaság ügyvezetői minőségében a tisztségeivel összeférhetetlen tevékenységet folytatott, többek között szerződéseket kötött és számlákat állított ki.
Ugyanakkor az ügyészek szerint Cătălin Cherecheş 2013 és 2018 közötti vagyonnyilatkozatai valótlanságokat tartalmaznak.
Fotó: Román rendőrség
Nem találják a hatóságok a pénteken jogerősen öt év végrehajtandó börtönre ítélt Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, ezért körözést adtak ki a nevére.
A Máramaros megyei rendőrség szóvivője, Ionela Cosma szerint a politikus hollétének kiderítése folyamatban van.
A rendőrök péntek reggel jelentkeztek Cătălin Cherecheş házánál, hogy a polgármestert börtönbe kísérjék. Át kellett mászniuk a kerítésen, hogy a lakásba bejussanak, de a politikust nem találták - olvasható a közleményben.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!