
Korrupcióval gyanúsítják Adriean Videanu volt gazdasági minisztert, korábbi miniszterelnök-helyettest, ezért elrendelték őrizetbe vételét – közölte pénteken a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amely Bukarest volt főpolgármesterének 30 napos előzetes letartóztatását is kezdeményezte.
2015. január 30., 14:222015. január 30., 14:22
A DNA szerint tavaly februárban Alina Bica, a Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT) – időközben előzetes letartóztatásba helyezett – főügyésze törvénysértő módon elrendelte a vagyonzár feloldását Videanu egyik cégénél, hogy utóbbi értékesíthesse 277 ezer lejt érő részvényeit, amelyeket a SC Titian Mar SA cégnél birtokolt. Emiatt Bicát hatalommal való visszaéléssel, Videanut pedig bűnrészességgel gyanúsítják.
Videanu vagyonát azért zárolta a DIICOT, mert egy másik ügyben azzal gyanúsítják, hogy gazdasági miniszterként 11 millió dolláros kárt okozott a román államnak azzal, hogy kedvezményes áron biztosított földgázt az egyik legnagyobb román gabonatermesztőnek. A DNA szerint Bica törvénytelenül nyúlt át az esetet vizsgáló ügyész feje felett és segítette hozzá Videanut, hogy értékesítse a biztosíték gyanánt zárolt részvényeit.
A román sajtó szerint a DNA-nál egymásnak adják a kilincset Traian Băsescu volt államfő korábbi támogatói: csütörtökön Elena Udrea volt turisztikai miniszter, a Băsescu védnökségével alakult Népi Mozgalom Párt elnöke ellen indítottak bűnvádi eljárást.
Videanu a 2000-es évek eleje óta vezető politikusa volt annak a jobbközép Demokrata Pártnak (később Demokrata-Liberális Pártnak), amelynek éléről 2004-ben Băsescut államfővé választották.
Videanut ötször választották parlamenti képviselővé, 2004–2005-ben a Tăriceanu-kormány gazdasági miniszterelnök-helyettese volt, majd az államfővé választott Băsescut váltotta Bukarest főpolgármesteri székében. 2008–2010 között ismét gazdasági miniszter volt az első és második Boc-kormányban. 200 millió euróra (2009-es adat) becsült vagyonát márvány-kitermeléssel, építőanyag-kereskedéssel és ingatlanok adásvételével alapozta meg.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!