
Sok sikert kívánt Orbán Viktor kormányfő Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a romániai államfőválasztáson való részvételéhez kettejük csütörtöki budapesti egyeztetésén.
2014. augusztus 14., 15:172014. augusztus 14., 15:17
2014. augusztus 14., 15:192014. augusztus 14., 15:19
Orbán Viktor arra számít, hogy megerősödik a magyar közösség súlya a román belpolitikában, valamint ésszerűbb alapokra lehet helyezni a magyar–román kapcsolatokat.
„Ebben az időszakban egész Románia figyel, éppen ezért szélesebb körben mutathatjuk meg az erdélyi magyar közösség törekvéseit, érdekeit. Ez a legjobb alkalom arra, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit akarunk – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ tájékoztatása szerint. – El kell mondanunk a román többségnek, hogy mi, magyarok dolgozó, adózó, értékteremtő polgárai vagyunk ennek az országnak, de saját hagyományaink, értékeink és érdekeink vannak. Azért is fontos, hogy jelöltet állítsunk, mert a román politikusok, pártok között egy sincs, amely az erdélyi magyarok specifikus kérdéseire megfelelő választ adna.”
A szövetségi elnök a találkozón elmondta, az erdélyi magyar embereknek meg kell mutatniuk, hogy egy erős közösséget jelentenek, „hogy minket nem lehet megkerülni, amikor az ország jövőjéről döntenek.”
Az RMDSZ elnöke szerint ezért nem lehetséges az, hogy a választások első fordulójában román jelöltet támogassanak az erdélyi magyarok. „Egységes fellépésünkkel akár azt is eldönthetjük a második fordulóban, hogy ki lesz Románia elnöke, és hogyan fogunk élni a következő öt évben. Az elnökválasztás tehát jó alkalom arra is, hogy megmutassuk közösségünk erejét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az Országházban zajlott tárgyaláson az RMDSZ elnöke és a magyar miniszterelnök általánosságban is áttekintette az aktuális nemzetpolitikai kérdéseket, valamint megállapodtak abban, hogy tovább erősítik a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatait.
Mint ismeretes, idén először fordul elő a rendszerváltás óta, hogy két magyar jelölt is el szeretne indulni a romániai elnökválasztáson: Kelemen Hunor mellett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke is rajthoz állna.
A választójogi törvény értelmében a jelöltek akkor indulhatnak a novemberi választáson, ha szeptember 23-ig 200 ezer támogató aláírást gyűjtenek. Az RMDSZ és a néppárt is elkezdte már az aláírásgyűjtést, utóbbi munkáját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is segíti.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!