
Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda/MTI
Donald Trump a béke elnöke volt, tiszteletet parancsolt a világban, és ezzel megteremtette a béke feltételét – jelentette ki Orbán Viktor az Egyesült Államok volt elnökével folytatott találkozója után az MTI-hez szombaton eljuttatott videóban.
2024. március 09., 12:462024. március 09., 12:46
2024. március 09., 12:512024. március 09., 12:51
A miniszterelnök azt mondta, hogy Trump elnöksége alatt béke volt a Közel-Keleten és béke volt Ukrajnában is.
– fogalmazott Orbán.
A kormányfő kifejtette: egyetértettek abban, hogy béke akkor lesz, ha lesznek a világnak olyan vezetői, akik békét akarnak. „Büszke vagyok arra, hogy Magyarország ezek közé az országok közé tartozik” – fogalmazott.
Orbán Viktor kiemelte: abban is egyetértettek, hogy az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatokban még sok lehetőség van.
– jelentette ki a magyar miniszterelnök.
Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda/MTI
Kitért arra is, hogy Amerikában gőzerővel zajlik a kampány, „sőt rohan előre”, az amerikaiak dolga, hogy meghozzák a maguk döntését.
Nekünk, magyaroknak meg az a dolgunk, hogy valljuk be őszintén, jobb lenne a világnak és jobb lenne Magyarországnak is, ha Donald Trump elnök úr visszatérne” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.
Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.
Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.
Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
szóljon hozzá!