Orbán Strasbourgban állta a sarat

Magyarország megújítása és átszervezése az európai elvek és értékek alapján történt – jelentette ki az Európai Parlament (EP) szerdai, Magyarországról szóló vitájában Orbán Viktor. Az EP strasbourgi plenáris ülésén vitát tartottak a „magyarországi közelmúltbeli politikai fejleményekről” a magyar kormányfő részvételével.

2012. január 18., 18:392012. január 18., 18:39

2012. január 20., 12:062012. január 20., 12:06



Orbán Viktor megálljt mondott a bírálóknak, és leszögezte: Magyarország megújítása és átszervezése
az európai alapértékek alapján történt

Orbán Viktor Strasbourgban azt mondta, e megújítás és annak tempója mellett természetes, ha vitás kérdések is felmerülnek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az unió által felvetett problémák könnyen, egyszerűen és nagyon gyorsan orvosolhatók. Kiemelte azt is, hogy a bizottság kifogásai közül egy sem érinti az új magyar alaptörvényt.

„Másfél év után új alkotmányt, 25 sarkalatos törvényt és sok egyéb törvényt alkottunk, strukturális reformot hajtottunk létre – sorolta a magyar kormányfő, említve többek között a közigazgatási, az oktatási, a nyugdíjrendszert érintő és a szociális támogatások rendszerének átalakítását. – Mindent átszerveztünk, ami Magyarországon adósságot termelt, tudjuk, ez számos csoport érdekeinek megsértésével járt”. Orbán példaként említette a válságadókat és a bankadót, majd emlékeztetett, hogy az 1949-es alkotmány helyett utolsóként hozott az Országgyűlés új alaptörvényt, de Magyarország megújítása és átszervezése az európai alapértékek alapján történt, „támaszkodtunk az EU alapdokumentumaira”. Elismerte, hogy ilyen tempó mellett természetesen felmerülnek vitás kérdések, de a levelet írt José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, és jövő heti találkozójuktól gyors eredményeket remél.

Barroso különben a vita elején tett felszólalásában leszögezte: a jegybanki függetlenség kérdésével foglalkozni kell még azelőtt, hogy megkezdődnének Magyarországgal a tárgyalások az igényelt pénzügyi támogatásról. Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének vezetője hangsúlyozta: a vita nem Magyarország ellen, hanem Magyarországgal, Magyarországért folyik. Barroso – emlékeztetve arra, hogy az általa vezetett testület az előző napon konkrét kifogásokat fogalmazott meg a közelmúltban hozott magyar törvények miatt – leszögezte: azt akarják, a gyanú leghalványabb árnyéka se lengje körül azt, hogy Magyarországon maradéktalanul érvényesülnek az unió jogi előírásai.

Miközben Joseph Daul néppárti képviselő leszögezte: biztos benne, hogy Orbán Viktor tiszteletben tartja a demokráciát és az EU alapelveit, Hannes Swoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője szerint ők nem a budapesti kormány egyes intézkedéseit, hanem „az ezek mögött meghúzódó szellemiséget bírálják”.

Guy Verhofstadt, a liberális frakció vezetője szerint ellenőrizni kell, hogy a magyar alaptörvény és a sarkalatos törvények megfelelnek-e az európai alapértékeknek. A politikus személyesen Orbánnak címezve azt mondta: hatalmas munkát végzett a kommunizmus ellen annak idején, de most rossz úton jár, véleményét pedig Kenedi János, Dalos György és Konrád György véleményére alapozta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
Hirdetés
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
2025. október 27., hétfő

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában

Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában
2025. október 26., vasárnap

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt

Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt
Hirdetés