
Nagyszerűnek nevezte a vasárnapi kvótanépszavazás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök, mert – mint mondta – „felülmúltuk az EU-csatlakozásról szóló népszavazás eredményét”. A kormányfő a Fidesz–KDNP fővárosi eredményvárójában tartott beszédében bejelentette: alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek a kvótareferendum után, mert az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben.
2016. október 02., 23:322016. október 02., 23:32
A miniszterelnök vasárnap késő este kifejtette, az EU-csatlakozásról szóló népszavazáskor 3 millió 56 ezer ember szavazott a belépés mellett, most pedig 3 millió 204 ezernél állnak a nem szavazatok, és nem ismert még a határon túli magyarok szavazatainak nagy része. Mintegy 15 százalékkal többen vettek részt most, mint a legutóbbi európai parlamenti választáson – tette hozzá Orbán Viktor, úgy értékelve, hogy „a fegyver elég erős lesz Brüsszelben is”.
Az ünneplés után két dolgot kell tenni, hogy érvényt szerezhessenek az emberek akaratának – folytatta. Először közjogi érvénnyel kell felruházni az emberek döntését, ezért a következő napokban alkotmánymódosítási javaslatot terjeszt a parlament elé; „az emberek ma kinyilvánított akaratát meg kell jelenítenünk és rögzítenünk kell az alaptörvényünkben is” – jelentette be Orbán Viktor. A másik sürgető dolognak azt nevezte, hogy a vasárnapi döntésnek Brüsszelben is érvényt szerezzenek.
A kérdés egyszerű, megteheti-e Brüsszel, az európai államok demokratikus közössége, hogy rákényszeríti az akaratát egy olyan tagállamra, ahol azt a résztvevők több mint 90 százaléka ellenzi – fogalmazott. A kormányfő azt ígérte, mindent meg fog tenni, hogy ez ne történhessen meg.
Orbán Viktor a Bálna Budapest épületében – a kormánypártok vezetőinek és európai parlamenti képviselőinek társaságában – tett néhány perces nyilatkozatában elismerését fejezte ki azoknak, akik részt vettek a referendumon, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy ez „a hatalmas, hárommilliónál is nagyobb egyetértés létrejöjjön”. A résztvevőket tekintve 10-ből 9 ember ma Magyarország mellett, az ország önálló döntési joga mellett szavazott – értékelt.
„Büszkék lehetünk arra, hogy az EU első és eddig egyetlen tagállamaként a magyarok közvetlenül véleményt nyilváníthattak a bevándorlás kérdéséről. Ez így volt helyes, sőt ez így volt becsületes” – mondta, hozzátéve, hogy a legutóbbi, 2014-es parlamenti választáson ez a kérdés még nem volt napirenden, ezért a polgárok nem foglalhattak állást róla.
Márpedig szerinte az előttünk álló évek talán legfontosabb kérdéséről, Magyarország, gyermekeink és unokáink jövőjéről van szó: „kikkel élünk együtt, mi lesz a kultúránkkal, mi lesz eddigi életformánkkal, a nagy nehezen talpra állított gazdasági rendszerünkkel, és mi lesz a keresztény gyökereinkkel”.
A kérdés az – folytatta –, hogy a világban zajló modern kori népvándorlásra, amelynek hullámai Európát „látványosan és fájdalmasan” elérték, mit válaszol az Európai Unió. Az EU javaslata a migránsok beengedése és kötelező erővel történő szétosztása – brüsszeli döntés alapján – a tagállamok között – fejtette ki a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a magyarok vasárnap ezt a javaslatot elutasították, és úgy határoztak, csak a magyarok dönthetnek arról, kikkel kívánnak együtt élni.
„Brüsszel vagy Budapest. Ez volt a kérdés, és mi úgy döntöttünk, a döntés joga kizárólag Budapestet illeti meg” – mondta a miniszterelnök. Szavai szerint vasárnap „elindultunk egy úton, egy hosszú út lesz, az első és legfontosabb lépést tettük meg; ezen a hosszú úton komoly csaták és nehéz ütközetek is várnak ránk”.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!