
Fotó: Agerpres
Több mint kétharmados többséget szerzett a magyar Országgyűlésben a választások vasárnapi második fordulója után a Fidesz-KDNP. A szövetség miniszterelnökjelöltje, Orbán Viktor szerint az új, nemzeti együttműködés rendszerének teljes jogú részesei a határon túli magyarok.
2010. április 25., 23:032010. április 25., 23:03
2010. április 25., 23:052010. április 25., 23:05
Fotó: Agerpres
A mai csúcstámadás sikerült, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a magyar parlamenti mandátumok 68 százalékát szerezte meg – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője vasárnap este Budapesten, a Vörösmarty téren. A Fidesz elnöke – akit „megnyertük, megnyertük” skandálással fogadtak a pártszövetség szimpatizánsai a Vörösmarty téren – világsikerhez hasonlította a szövetség választási győzelmét. Mától Magyarországon a magyar emberek érdeke az első – hangoztatta Orbán Viktor.
Ma forradalom történt a szavazófülkékben – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte a magyarok bebizonyították, hogy van értelme hinni a demokráciában.
„Demokratikus keretek között olyan nagy horderejű változást tudtunk véghezvinni, amelyet csak korábban forradalommal tudtak” – hangoztatta Orbán Viktor, hozzátéve: vasárnap Magyarországon beteljesedett egy történelmi tanulság, húsz év tanulsága, a rendszerváltás tanulsága, amely úgy hangzik, rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni, megdönteni lehet.
„Megdönteni és újat alapítani helyette, és ma ez történt” – fogalmazott Orbán Viktor. Kijelentette, a magyarok megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét és helyette új rendszert alapítottak; ez pedig a nemzeti együttműködés rendszere, amelynek teljes jogú részesei a határon túl élő magyarok is.
Orbán Viktor szerint az a feladat, hogy a győzelem lendületével folytassák a megkezdett együttműködést, megkezdjék a mögöttünk levő korszak romjainak eltakarítását, a felelősség megállapítását, az újjáépítést. A Fidesz elnöke azt mondta: szerényen és alázattal azt üzenik Magyarország polgárainak, hogy megértették és diadalra vitték a magyarok történelmi álmát. „Győzedelmeskedjék a te akaratod” – fogalmazott. Orbán Viktor a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok fordulattal zárta beszédét. (Az MTI alapján)
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.