
Fotó: Gov.ro
Ludovic Orban kormányfő ismét arra intette a román állampolgárokat, hogy óvják magukat és tartsák be az egészségügyi szempontból fontos fizikai távolságot, mivel a koronavírus-esetek számának jelentős növekedése újabb korlátozásokhoz vezethet.
2020. június 05., 18:262020. június 05., 18:26
„Várjuk, lássuk, hogyan alakul a helyzet. Nem szabad csupán az egy nap alatt megjelent új esetek számára alapozva ítéletet mondani, véleményt nyilvánítani. Azonban nyilván ez egy vészjelzés, még nagyobb figyelemmel kell követnünk a helyzet alakulását.
– fejtette ki Orban pénteken tartott sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy az ismét megnövekedett esetszám nem jelent-e vészjelzést. Rámutatott: igaz, hogy
Hangsúlyozta, a hatóságok fokozatosan szándékozzák feloldani a szükségállapot idején hozott korlátozásokat, azonban az esetek számának újbóli jelentős növekedése újabb korlátozások bevezetését vonhatja maga után.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
szóljon hozzá!