Hirdetés
Hirdetés

Olcsóbban építenék meg a vidombáki repülőtér terminálját

•  Fotó: Brassó Megye Tanácsa

Fotó: Brassó Megye Tanácsa

Indul a versenytárgyalás a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér utasterminál tervezésére és kivitelezésére. Ha az ütemtervet tartani tudják, 2020 végére befejezik az építkezést, és 2021 első felében felszállhatnak az első járatok.

Bíró Blanka

2018. november 05., 09:132018. november 05., 09:13

A kevésbé látványos, de olcsóbb utasterminál megépítésének műszaki és gazdasági mutatóit fogadta el végül a Brassó megyei önkormányzat – várhatóan napokon belül meghirdetik a nemzetközi versenytárgyalást a tervezésre és a kivitelezésre. A brassói döntéshozók megítélése szerint, az  utasterminál a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér egyik legfontosabb eleme, hiszen ez a légikikötő „kapuja”, a látványa alapján alakul ki az első benyomás a Brassóba érkező külföldiekben.

Idézet
Az első benyomás meghatározó lehet, ezért úgy gondoljuk, hogy az utasterminál a befektetés egyik legfontosabb eleme

– fejtette ki Adrian Veştea, a Brassó megyei önkormányzat elnöke. Ennek ellenére a döntéshozók lemondtak az első látványos változatról, és a költségeket elemezve

Hirdetés

úgy döntöttek, hogy az olcsóbb, szerényebb, de még így is kiemelkedő látványterv megvalósítását szavazzák meg.

A látványterv elkészítésére Dorin Ștefan építészt kérték fel.

Az első változatot egyébként augusztusban mutatták be, abban a hagyományost és a korszerűt ötvöző épületre a „kecses ívek” voltak jellemzők, az építész a gótikára jellemző csúcsívekből és az első vidombáki repülőgyár 1930-ban épült, ipartörténeti jelentőségű csarnokának szintén íves boltozatából inspirálódott. A második, egyszerűbb változatot nem is hozták nyilvánosságra, az a testület hétvégi ülésén került elő, amikor végül az anyagi megfontolások bizonyultak döntőnek.

Az első változat szerint a terminál 11 770 négyzetméteres, és 49,5 millió euróba kerül. Szeptember folyamán az önkormányzat a titkosszolgálattal, a határrendészettel, és a vámhivatallal egyeztetett, ezek további felületeket, és biztonsági berendezéseket írtak elő, hogy az engedélyeket megadhassák. A módosítások értelmében még hozzá kell építeni 510 négyzetméternyi nyitott és fedett teraszt.

Idézet
A kiadásokat meg kellett fontolnunk, hiszen az utasterminál megépítését Brassó Megye Tanácsa önerőből finanszírozza, így a Dorin Stefan építész által készített, második, olcsóbb változat mellett döntöttünk, ennek a műszaki és gazdasági mutatóit fogadtuk el

–  részletezte a Brassó megyei önkormányzat elnöke. Ennek a kivitelezése a becslések szerint 39,6 millió euróba kerül, közel tízmillió euróval kevesebb, mint a gótikus íveket tartalmazó terv.

•  Fotó: Brassó Megye Tanácsa Galéria

Fotó: Brassó Megye Tanácsa

Árajánlatra várva

A tanácselnök abban bízik, hogy a nemzetközi versenytárgyalásból nyertesen kikerülő kivitelező még ennél is olcsóbban vállalja a terminál megépítését. A brassói helyi sajtó arról ír, hogy a végül megszavazott terv dizájnja konformistább, és azt nem is népszerűsítették akkora lendülettel, mint a valóban kiemelkedően látványos, az erdélyi gótikából ihletődő első változatot.

A kivitelezésre már augusztusban 18 hónapot számoltak, így a becslések szerint 2020 elejére lehet készen a terminál.

A rendszert úgy tervezik, hogy csúcsforgalom esetén egyszerre legalább három, 180 férőhelyes repülő utasait lehessen zökkenőmentesen kiszolgálni,

valamint az is szempont volt, hogy a terminál utólag bővíthető legyen.

Mint ismeretes, két év teljes leállás után, idén felpörgött a repülőtérprojekt: a Brassó megyei önkormányzat hitelt szerződött le a beruházásra, újranyitották az építőtelepet. A reptér megvalósíthatósági tanulmánya még 2006-ban elkészült, ám évek teltek el a különböző területrendezési tervek, tanulmányok készítésével, kisajátításokkal, a terület tulajdonjogának a tisztázásával. Ha a jelenlegi ütemtervet tartani tudják, 2020 végére befejezik az építkezést, és 2021 első felében felszállhatnak az első járatok.

•  Fotó: Brassó Megye Tanácsa Galéria

Fotó: Brassó Megye Tanácsa

A tanulmányok szerint a brassói reptér a működése első tíz évében érne el az egymilliós utasszámot, első körben főleg fapados járatokat indítanának, aztán a charter-járatokat, és végül a menetrend szerinti hagyományos járatokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik

Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból
2026. szeptember 20., vasárnap

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával

Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával
2026. szeptember 19., szombat

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől

Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől
2026. szeptember 15., kedd

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók

XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók
2026. szeptember 07., hétfő

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon

A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit

Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit
2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
Hirdetés