
Nem elég elbújni. A jelszavak terén is elővigyázatosnak kell lennünk. Illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Az internetfelhasználók több mint fele nem őrzi biztonságos helyen felhasználói jelszavait, egynegyedük pedig leírja őket egy jegyzettömbbe – írja az Agerpres hírügynökség a Kaspersky Lab folyó héten közzétett tanulmányára hivatkozva.
2018. január 12., 23:082018. január 12., 23:08
A megkérdezettek 51 százaléka elismeri, hogy nem biztos helyen őrzi a felhasználói jelszavakat, 23 százalékuk pedig azt nyilatkozta, hogy leírja egy jegyzettömbbe, ami veszélyezteti adataik biztonságát. Ugyanakkor
abból a meggondolásból, hogy akkor nem áll fenn a veszélye annak, hogy valamelyiket elfelejti. A Kaspersky Lab szakemberei szerint ez nem szerencsés megoldás, mert ebben az esetben, ha egy kibernetikai bűnöző megszerzi a jelszót, mindenhová szabad hozzáférése lesz.
A válaszadók 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt egy évben feltörték internetes fiókját, vagy érezte ennek veszélyét.
– derül ki a számítógépes biztonsági megoldásokkal foglalkozó nemzetközi vállalat tanulmányából.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
4 hozzászólás