Népszavazást tervez a kormány a román euróról

Várhatóan 2017-ben vagy 2018-ban népszavazást ír ki a kormány az ország euróövezeti csatlakozásáról – jelentette be csütörtökön Victor Ponta miniszterelnök, hangsúlyozva, erre csak akkor kerül sor, ha Románia technikailag fel lesz készülve az egységes európai fizetőeszköz bevezetésére.

Bálint Eszter

2015. június 04., 18:462015. június 04., 18:46

A kormányfő egyébként kedden beszélt első ízben a referendum lehetőségéről, s akkor ismételten leszögezte, hogy az euróövezeti csatlakozás tervezett időpontja 2019.július elseje – akkor veszi majd át amúgy Románia az Európai Unió elnökségét.

Sok viszont még a tennivaló a román euróig – hangsúlyozta újfent egy csütörtöki konferencián Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke. Mint hangsúlyozta, Románia már most megfelel a négy maastrichti kritériumnak, azonban a hosszú távú stabilitást még biztosítania kell.

„A gazdaságpolitikák küldetése a sok erőfeszítéssel elért makrogazdasági egyensúly megtartása, a strukturális reformokra kell összpontosítani” – fejtette ki a jegybank elnöke. Hozzátette: növelni kell a kulcsfontosságú ágazatok hatékonyságát, példaként az energiát és a szállítást említette. Emellett sok még a teendő a fiatalkorúak munkanélküliségének visszaszorításában, javítani kell a rendelkezésre álló európai uniós források lehívásának hatékonyságát, s nem mellékesen jobb közúti infrastruktúrára is szükség van.

Amint arról beszámoltunk, alig egy hónapja Isărescu még igen ambiciózus projektnek nevezte Románia 2019-es euróövezeti csatlakozását olyan körülmények között, hogy 2015 áprilisában még nincs kidolgozott menetrend. „Ha nem szögezzük le, hogy melyik negyedévben mit kell tenni, akkor egy 2019-es vagy más határidő hiteltelenít, és sok gondot okozhat” – fogalmazott akkor a jegybank elnöke.

Az elmúlt időszakban egyébként meghatározta a közbeszédet az ország euróövezeti csatlakozásának gondolata. Az elmúlt héten Klaus Johannis államfő a témában konzultált Victor Pontával és Mugur Isărescuval, s ezt követően az államelnöki hivatal közölte, hogy az államfő politikai konszenzust akar a témában, ennek érdekében pedig egyeztetni kíván a politkai pártok képviselőivel.

„Egy hasonló konszenzus lehetővé tenné egy nemzeti stratégia elfogadását, illetve egy szigorú, gazdasági, monetáris, törvénykezési és intézményi intézkedéseket magában foglaló menetrend kidolgozását, ami stabil és előrelátható gazdasági utat biztosít Románia számára” – mutatott rá a múlt heti közlemény.

Mint ismeretes, az euróövezeti csatlakozás időpontja mostanáig mozgó célpont volt. Eredetileg 2014-et tűzték ki határidőként, majd 2015 januárjára tolták ki az euró bevezetésének időpontját. Ezt követően egy határidő nélküli időszak következett, majd a 2019-es évet tűzték ki határidőként.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés