
Fotó: Kristó Róbert
Nem fogadta be a bukaresti táblabíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amellyel érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonását javasoló becsületbírósági határozatot.
2014. június 20., 19:572014. június 20., 19:57
A bukaresti táblabíróság illetékese pénteken az MTI-vel közölte: a bíróság úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet. A mostani döntés ellen a legfelső bíróságon lehet fellebbezni. Kincses Előd, a felperes ügyvédje már korábban elmondta az MTI-nek, hogy amennyiben a bíróság elutasítja a panaszukat, fellebbezést nyújtanak be.
Múlt pénteken volt az első tárgyalás, amelyen a becsületbíróságot képviselő Lucian Bolcaș ügyvéd – aki korábban a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) törvényhozója volt – úgy érvelt, az elnöki hivatal határozata nem minősül közigazgatási iratnak, ezért azt nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon. Kincses Előd akkor úgy nyilatkozott: ellenőrizni kell bírói úton is a becsületbírósági határozatot, mert annak komoly jogi következményei vannak.
Tőkés László azt követően indított pert a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén a román elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság ellen, hogy ez utóbbi tavaly novemberben méltatlannak találta a Románia Csillaga érdemrend kitüntetésre, miután az EP-képviselő felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
A becsületbíróság határozata azt javasolja Traian Băsescunak, hogy vonja vissza az EP-képviselőtől a kitüntetést. Băsescu korábban elmondta, csak a Tőkés által kezdeményezett bírósági eljárás lezárulása után dönt, mert jogi szempontból körültekintően akar eljárni.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!