Pénteken sem sikerült megegyezniük a jövő évi országos minimálbér összegéről a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőinek – tudósít az Agerpres.
2016. december 09., 18:492016. december 09., 18:49
Az így kialakult helyzetben a felek abban maradtak, hogy a munkavállalók, a munkaadók és a kormány háromoldalú egyeztető fórumának hétfői ülésére „különböző összegekkel” mennek és megvárják a kormány javaslatát.
Leonard Bărăscu, a Sanitas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a tárgyalásoknak december 31-ig véget kell érniük, így – ha szükség lesz rá – újra asztalhoz ülnek a munkáltatók képviselőivel.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) képviselői elmondták: a megegyezés reményében engedtek eredeti javaslatukból. Eszerint, a január 1-jétől érvényes 1.450 lej helyett elfogadtak volna 1.400 lejt is.
Egyes források szerint a kormány 1.350 lejes minimálbér javaslatot szándékszik az egyeztető tanács elé terjeszteni.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!