
A bánsági nagyváros élén ősztől már a második mandátumát töltő politikus csütörtökön kérvényezte a román állampolgárságot
Fotó: Facebook/Dominic Fritz
Kérvényezte a román állampolgárságot Dominic Fritz, Temesvár Németországban született, romániai felmenőkkel nem rendelkező polgármestere – jelentette be Facebook-oldalán a politikus.
2024. július 05., 12:342024. július 05., 12:34
A bánsági nagyváros élén ősztől már a második mandátumát töltő 41 éves politikus azt írta, hogy csütörtökön kérvényezte a román állampolgárságot, miután már teljesültek az ehhez szükséges feltételek. A bejegyzésében – amelyet az MTI szúrt ki – a polgármester úgy fogalmazott, régóta úgy érzi, hogy része a romániai közösségnek, de a román útlevél megszerzése majd hivatalosan is igazolja ezt.
– írta bejegyzésében az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa. Emlékeztetett arra, hogy 19 évesen érkezett Romániába, és örömét fejezte ki amiatt, hogy „fekete-erdei román-németként” lehet temesvári.
Dominic Fritz a németországi Lörrach településen született, 2003-ban járt először Romániában önkéntesként. Politológiát tanult Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában. 2016 és 2019 között Horst Köhler német államfő tanácsadója és kabinetfőnöke volt. Ez idő alatt is
A román politikával 2017-ben kezdett foglalkozni, belépett az USR-be, és 2020-ban a párt temesvári polgármesterjelöltje lett. Miután nem román állampolgár, egy olyan jogszabály révén tudott elindulni a polgármesterségért, amely lehetővé teszi, hogy bármely uniós állampolgár indulhat polgármesteri tisztségért Romániában, ha lakosa az adott településnek. 2020-ban a szavazatok 54 százalékával lett Temesvár polgármestere.
Jelöltségét az RMDSZ és a többi kisebbségi szervezet is támogatta, így a mintegy 3,3 százalékos temesvári magyarságnak az őt támogató koalíció tagjaként sikerült ismét képviselőt bejuttatnia a helyi önkormányzatba.
Természeti katasztrófahelyzetet hirdettek ki Bangkokban a heves esőzések okozta áradások miatt.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
szóljon hozzá!