
Fotó: Kristo Robert
A pénzügyőrséget és az Országos Vámhatóságot nem egyesítik az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatallal (ANAF). Helyi szinteken és csak az ANAF esetében történik átszervezés. Felszámolják a regionális igazgatóságokat, ami bizonyos személyzetleépítést is maga után von.
2011. május 05., 13:512011. május 05., 13:51
2011. május 09., 17:582011. május 09., 17:58
Egy, március elején kiadott kormányhatározatban még úgy irányozták elő, hogy idén átszervezik a pénzügyet, amely átveszi a vámhatóság és a pénzügyőrség feladatait, és központi közigazgatási szakintézményként folytatja munkáját. Az állások számát közel 5000-rel akarták csökkenteni. A jogszabállyal nem értett egyet a koalíció egésze, ezért lemondtak róla.
Traian Băsescu államfő ezzel kapcsolatosan „diplomatikusan” kijelentette: hajlandó még egy esélyt adni a pénzügyőrségnek és a vámhivatalnak, megtartja őket 2011. december 31-ig, hogy bebizonyítsák, képesek hatékonyan működni.
Az ANAF új – jelenleg engedélyeztetés alatt álló – átszervezési tervében már nem szerepel a pénzügyőrség és a vám felszámolása. E két intézmény megőrzi jelenlegi formáját.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!