Néppárt: nincs helye az arroganciának

Nem az arrogancia hangján kellene egyeztetni a régióátszervezésről, reagál Kovács Péter főtitkárnak az RMDSZ szerdai hírlevelében közzétett véleményére a Néppárt regionalizálási javaslatát kidolgozó Szilágyi Ferenc.

2013. március 27., 18:502013. március 27., 18:50

2013. március 27., 19:002013. március 27., 19:00

A Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, a Néppárt Bihar megyei szervezetének alelnöke szerint Kovács a tőle már megszokott arrogáns stílusban vádolta meg szervezetét azzal, hogy lemásolta volna „az RMDSZ által 2010-ben benyújtott régióátszervezésre vonatkozó törvénytervezetet, amelyet azóta a Szenátus el is fogadott\". Kovács rosszul ismeri saját pártjának ügyeit, hisz nem 2010-ben, hanem egy évvel korábban nyújtotta be a javaslatát a felsőházba az RMDSZ, s óriási különbség van egy érdemi vitával, illetve egy hallgatólagosan elfogadott javaslat között, mutat rá Szilágyi. Az „érdemi kérdésekről\" szólva az alelnök kifejti: a Néppárt Románia regionális átalakítására tett javaslata egy olyan tudományos munkán alapul, amely öt évvel az RMDSZ törvénytervezete előtt jelent meg. „Valóban hasonlít a Partiumról és a Bánságról alkotott elképzelésünk, de megjegyeznénk, hogy ezeknek a tudományos alaposságú kifejtését 2004-ben, majd 2007-ben publikáltuk, így nem igazán értjük, hogy lophattuk el az RMDSZ 2010-es (azaz 2009-es) elképzelését (Lásd Szilágyi Ferenc: The Partium, IN: Süli-Zakar I. (szerk.): Cross-Border Co-operations, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 2004, illetve Szilágyi Ferenc: A Partium közigazgatási földrajza, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2007)\" – áll a néppárty közleményként nyilvánosságra hozott állásfoglalásban.

Szilágyi szerint Kovács Péter tájékozatlanságának jó bizonyítéka az is, hogy éppen az ő szájából hangzott el legutóbb, hogy a székelyföldi megyéknek Beszterce-Naszód megyével kellene egy régiót alkotniuk, kijelentésével nagy kárt okozva Székelyföld ügyének. „Kovács Péter láthatóan elfelejti (vagy nem tudja), hogy a Néppárt tervezete közigazgatási régiók kialakítására vonatkozik, míg az RMDSZ csupán a fejlesztési-statisztikai régiók átrajzolásáról szól.. A Néppárt történelmi múlttal és identitással rendelkező téregységek lehatárolását javasolja, ami a jelenlegi megyerendszer felülvizsgálatát is jelenti. Az ilyen régiók tehát nincsenek tekintettel az 1968 óta létező megyehatárokra, míg az RMDSZ egyszerűen a létező megyékből legózta össze a „régióit\" – fogalmaz az egyetemi adjunktus.

A néppárti alelnök úgy véli: a regionalizmus az alap, annak kell előnyben részesülnie a felülről irányított regionalizációval szemben, nem a pártállami örökségként fennmaradt megyehatárok kell meghatározza a valós régiókat. „Ha összehasonlítjuk a Néppárt és az RMDSZ régióbeosztási térképét, láthatjuk, hogy a Néppárt Erdély vonatkozásában Dél-Erdély, illetve Észak-Erdély régiókról beszél (nem is érthető, hogy az RMDSZ tervében Fehér és Hunyad megye mitől valós identitást hordozó és koherens téregység), és eltérő alapvetésekből kiindulva határozza meg a Bukovina, Felső- és Alsó-Moldova, Felső- és Alsó-Munténia, illetve Olténia régiókat is. Az RMDSZ Kárpátokon túli területekre vonatkozó javaslatát teljesen átgondolatlannak tartjuk, nem is értjük, milyen térszerkezeti vonalak mentén kapcsolódik egy régióba például Gorj és Vâlcea megyék párosa. Kivételt képez a dobrudzsai régió, melyet ugyanúgy látunk, bár Dobrudzsát, mint történelmi téregységet feltételezésünk szerint nem az RMDSZ találta fel 2010-ben (azaz 2009-ben)\" - áll Szilágyi indoklásában. A két tervezet közötti markáns különbségként mutat rá az egyetemi adjunktus arra is, hogy a Néppárt javaslatában az integrált régiók mellett a nagyvárosi (metropolisz-) régiók terve is szerepel, ennek nyomát nem találni az RMDSZ tervezetében.

„A Néppárt és az RMDSZ elképzelései közötti lényeges eltérések ellenére sok a közös pont is. Ennek kifejezetten örülünk, hiszen úgy tűnik, hogy két évtized után az RMDSZ szakértői végre kezdik magukévá tenni a helyes, Erdélyi-központú szemléletet. Ezért ennek a közös nevezőnek az alapján ideje lenne egy megegyezés-orientált magyar-magyar párbeszéd elindításának, mivel – és ezt az RMDSZ is nagyon jól tudja –, a regionális felosztás folyamatának befolyásolására csak akkor van esélyünk, ha a teljes erdélyi magyar közösség egységes álláspontra, konszenzusra jut. Álláspontjainkat közelíteni kell, ezért tárgyalásokat kezdeményezünk az RMDSZ-szel az ország regionális felosztásával kapcsolatos egységes erdélyi magyar tervezet kialakítása érdekében. Reméljük, hogy az RMDSZ részéről az ezzel kapcsolatos további megnyilatkozásokat nem a Kovács Péter főtitkár által használt hangnem határozza majd meg\" – zárja a március 27-én jegyzett közleményét a Néppárt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés