Négyszer annyi kábítószert koboztak el a tavaly mint 2008-ban

A román rendőrség összesen 1,6 tonna kábítószert kobozott el tavaly, amikor az eddigi legnagyobb, 1,2 tonnányi kokainból álló kábítószerfogást is jegyezték az országban – a 40 millió euró értékű anyag Brazíliából konténerekben érkezett Konstancára.

Szőcs Lóránt

2010. január 31., 17:432010. január 31., 17:43

Galéria

A 2008-as évhez viszonyítva a lefoglalt drogmennyiség 2009-ben mintegy 400 százalékkal nőtt, az elkobzott áru piaci értéke körülbelül 167 millió euró. Tavaly 24 005 tablettát, 1633,95 kilogramm kábítószert koboztak el, ebből 1368,858 kilogramm nagy kockázatú drog (kokain, heroin, amfetaminok stb.), 265,096 kilogramm kockázatos drog (kannabisz, hasis, stb.).

2009-ben a kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem leküzdésére szakosodott rendőrök 3124 bűntettet regisztráltak, 2877 személy ellen indítottak vizsgálatot, 401-et tartóztattak le vagy vettek őrizetbe. 92 bandát számoltak fel, összesen 560 személy ellen indítottak eljárást. Továbbá a szervezettbűnözés ellen küzdő rendőrök a DIICOT ügyészeinek irányításával összesen 337 vádiratot állítottak, és 875 személy ellen emeltek vádat.

A kábítószer komplex problémát jelent, állandó merénylet a lakosság egészsége ellen, ugyanakkor felborítja a társadalmi egyensúlyt – mutat rá a román rendőrség. Románia a főbb kábítószer-útvonalak keresztútján helyezkedik el Kelet- és Nyugat-Európa között: a „balkáni út” – Törökország – Bulgária – Románia – Nyugat-Európa –, az „afrikai út” – Egyiptom – Irán és Irak – Törökország – hosszabbításában, az „ázsiai út” – Kína – Oroszország – Ukrajna – Moldova Köztársaság – Románia – és a „dél-amerikai út” – ahonnan tengeri és légi úton érkezik a kábítószer – kereszttüzében.

Romániában a legforgalmazottabb drogok közé tartozik a vadkender, heroin és az ecstasy-tabletták, a kokain alig a negyedik helyen van, mivel jóval drágább és nehezen beszerezhető kábítószer. Országos szinten a koka levelekből előállított kokain a nagyvárosok jellemző kábítószere, az esetek 90 százalékában kisebb fuvarok útján terjesztik, ám ezek gyakorisága aggasztó. A heroin útvonala stabilan balkáni, az északi rész Romániát is érinti, ugyanakkor egy új útvonal körvonalazódik Ukrajnától Románián át Nyugat-Európába – jegyzi meg a Mediafax.

A könnyű drogok – hasis, vadkender – a leginkább fogyasztott kábítószerek közé tartoznak. A kannabisz és származékai – marihuána, hasis – természetes anyag, növényből származik. Alacsony ára miatt a kannabisz a legkeresettebb drog, helyi termésből, ritkábban külföldről származik. A legnagyobb mennyiséget a főbb oktatási központok környékén szórják szét és fogyasztják.

Országos viszonylatban Bukarest élen jár a kábítószer-kereskedelemben és -fogyasztásban, kiemelkedő a heroin és az ecstasy-fogyasztás. Az ecstasy pszichoaktív szintetikus drog, hallucinogén és stimulációs hatással – hallucinogén amfetaminként sorolják be. Az amfetamin a legkevésbé tiszta drog a piacon: fehér vagy szürke por formájában fordul elő.

Az elmúlt időszakban, fők;nt a nagyvárosokban a fiatalok körében terjedt el a szintetikus drogok fogyasztása és terjesztése. Az eddigi adatok alapján Románia nem számít forrásországnak ezen drogok esetben, sokkal inkább célország vagy „tranzitország”. 2009-ben az úgynevezett álomboltokban elterjedt bizonyos keverékek árusítása, melyek úgynevezett „etnoplant” és más származékanyagok ötvözetei, és nem szerepelnek a kábítószerek listáján. Ezek azonosítására és a tiltott listára való felkerülésük érdekében az egészségügyi minisztériumban munkacsoportot alakítottak a rendőrségi szakértők bevonásával is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés