A Szociálliberális Unió (USL) azt javasolja, hogy a bukaresti képviselőházat ezentúl arányos, a szenátust pedig többségi rendszerben válasszák meg – közölte hétfőn Victor Ponta miniszterelnök, az USL szociáldemokrata társelnöke.
2013. február 18., 18:242013. február 18., 18:24
2013. február 18., 18:522013. február 18., 18:52
„Egy legfeljebb 300 tagú képviselőházat és 90-100 fős szenátust szeretnénk” – ismertette a választási reformmal kapcsolatos kormányzati javaslatokat Ponta. A miniszterelnök szerint nem lesz már átfedés a két ház hatásköre között, így a törvénytervezeteket nem kell majd mindkét háznak elfogadnia. Kifejtette: a képviselőház tagjait arányos rendszerben, pártlistákról választanák meg, illetékességi körük pedig a költségvetéssel kapcsolatos jogszabályokra és az általános törvényekre terjedne ki. A szenátust a megyék és a leendő régiók képviseleteként képzeli el az USL, és a regionális fejlesztéssel, védelmi politikával és külpolitikával kapcsolatos törvények tartoznának a felsőház hatáskörébe. A törvényhozásban kétharmados többséggel rendelkező kormányszövetség javaslata szerint a szenátorokat egyéni választókerületekben, a többségi elvet érvényesítve választanák meg.
Múlt héten a parlament két háza egy 15 tagú választási különbizottságot hozott létre, amelynek november 1-jéig kell kidolgoznia az új választási törvény tervezetét. A Valeriu Zgonea képviselőházi elnök által vezetett testületbe az RMDSZ Márton Árpád képviselőt delegálta, aki titkári minőségben vesz részt a különbizottság munkájában. Az új választási törvénnyel azt a vegyes választási rendszert helyettesítenék, amely miatt a kétkamarás parlament létszáma a decemberi választásokon csaknem 120 fővel növekedett. Az ország 452 képviselői és szenátori választókerületéből 588 jelölt szerzett mandátumot a bukaresti törvényhozásban.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!