Négy-ötszörösére is növekedhet az ártámogatott gyógyszerek értéke

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Az ártámogatott és ingyenes gyógyszerek ára négy-ötszörösére emelkedhet bizonyos kategóriák esetében, más betegségekre pedig 600 lejig is növekedhetnek az árak az orvosi ellátás biztosításáról szóló új, 2010-es keretszerződés értelmében – közölte Dan Zaharescu, a Nemzetközi Gyógyszergyártók Romániai Egyesületének (ARPIM) elnöke.

Szőcs Lóránt

2010. március 07., 17:052010. március 07., 17:05

2010. április 08., 21:502010. április 08., 21:50

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

„Az ártámogatás módosítása nyomán – mint az új keretszerződésben áll – bizonyos betegségek esetében – például magas vérnyomásra, amelyben 1,1 millió lakos szenved – a jelenlegi értékek négy-ötszörösére emelkedik a gyógyszerek ára” – nyilatkozta pénteken Dan Zaharescu a Betegek Egyesületének Országos Fórumán. De még a Parkinson-kórban szenvedő, mintegy 40 000 személynek is 500–600 lejjel többet kell majd fizetnie gyógyszerre – ecsetelte Zaharescu.

Mint mondta, egy minden korábbinál súlyosabb válságos évben a hatóságok a gyógyszergyártókra hárítanák a legnagyobb terhet. Ezeket ugyan jelenleg védik a nemzetközi szervezetek, amelyeknek részei, de a válság Európa- és világszerte érződik, így nem tudják felmérni, hogy mennyi ideig támogathatják még a romániai rendszert.

„Ha a gyógyszertárak elfogadták a 210 nap utáni fizetést, mint az a keretszerződésben szerepel, az ártámogatás módjának megváltoztatása nyomán a betegeknek többet kell majd fizetniük” – emelte ki Zaharescu. A pénteki beszélgetés résztvevői figyelmeztettek: a pénzhiány számos létfontosságú kezelést veszélyeztet, az országos programokat sodorja veszélybe és a betegek életét veszélyezteti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
2025. december 08., hétfő

Végzetes üdülés: óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén

Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén.

Végzetes üdülés: óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén
Hirdetés