
Láncbaleset történt szombat reggel az A2-es autópályán, Lehliu település közelében, a 67-es kilométerkőnél. Először négy halálos áldozatról számoltak be a hírügynökségek, később háromra pontosították az elhunytak számát. Az új információk szerint több mint ötvenen sérültek meg.
2016. november 05., 10:432016. november 05., 10:43
2016. november 05., 20:062016. november 05., 20:06
A călăraşi-i készenléti felügyelőség vörös beavatkozási tervet léptetett érvénybe – ami lehetővé teszi, hogy három megye, Călărași, Bukarest és Konstanca valamennyi bevethető rohammentőjét és tűzoltóegységét a térségbe irányítsák –, miután szombat reggel az A2 autópályán legalább húsz gépkocsi ütközött, közöttük két mikrobusz is. Ovidiu Tătăranu, a felügyelőség szóvivője az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a helyszínre tűzoltók, rohammentősök, mentőautók érkeztek a fővárosból és az említett két megyéből.
A karambol – eddig tisztázatlan okokból – a Bukarestet a tengerparttal összekötő autópálya Konstanca felé vezető oldalán történt. Tătăranu arról tájékoztatott, kilenc személyt kellett kiszabadítani az autók roncsai közül, több mint harmincan megsérültek.
A baleset 8 óra 37 perckor történt, és közrejátszott benne, hogy a sűrű köd miatt gyenge volt a láthatóság az úton. A köd miatt a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikoptereit sem lehet használni a mentésben. A sérülteket egyelőre a legközelebbi – Călărași, Slobozia és Fetești – kórházakba szállították. A forgalmat a mentés és helyszínelés idejére a 64-es kilométerszelvénynél a Lehliu Gara – Drajna szakaszon a DN3A országútra terelik.
FRISSÍTÉS
A román közlekedési rendőrség igazgatóhelyettese, George Grigore főfelügyelő az Agerpres hírügynökséget arról tájékoztatta, a jelek szerint két baleset történt nagyon közel, mindössze 3–4 méternyire egymástól. Az általa szolgáltatott információk szerint hárman haltak meg a 29 gépkocsit érintő karambol során, 40–41 sérültet szállítottak kórházba.
A baleset oka a sűrű köd, illetve az időjárási körülményekhez képest túl nagy sebesség, tette hozzá a főfelügyelő. Raed Arafat, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára úgy nyilatkozott a hírügynökségnek, hogy összesen 57-en sebesültek meg, de 16-an közülük megtagadták a kórházba szállítást.
Gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt Lehliu ügyészsége a tömegbaleset kapcsán bűnügyi vizsgálatot indított . A kivizsgálásnak egyelőre nincs konkrét gyanúsítottja, közölte az Agerpres hírügynökséggel Liliana Bănescu ügyész.
Hozzátette, a vizsgálat kezdeti fázisánál tartanak, laboratóriumi mintákat vesznek a balesetben érintett személyektől, többek közt a vérükben lévő alkoholmennyiség megállapítására.
A hozzátartozók két telefonszámon érdeklődhetnek a baleset sérültjeiről – közölte Facebook-oldalán a Sürgősségi Esetek Országos Felügyelősége. A két telefonszám a következő: 021.264.85.15 és 021.264.85.16.
Szombat este orvosi források megerősítették az Agerpres hírügynökségnek, hogy meghalt az A2-es autópályán történt szombat reggeli tömegbaleset egyik, a bukaresti Floreasca sürgősségi kórházban ápolt sebesültje. Az elhuny személy egy nő. A 29 gépkocsi ütközése nyomán történt szerencsétlenség halálos áldozatainak száma ezzel négyre emelkedett.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.