
Napokon belül felbontja a Bechtellel kötött autópálya-építési szerződést a kormány. Az amerikai sztrádaépítő vállalat és a kormány közötti szerződés részleteit ugyanakkor a miniszterelnök ellenőrző testülete is részletesen átvizsgálja.
2013. május 27., 15:262013. május 27., 15:26
„A szerződés felbontása mindössze idő kérdése, csupán néhány részlet kidolgozása van még hátra” – közölte hétfőn Dan Şova, infrastrukturális beruházásokért felelős miniszter.
A Bechtel és a kormány között a 415 kilométeres hosszúságú erdélyi autópályára 2004-ben kötött – eredetileg 2,2 milliárd euró értékű – szerződés eddigi teljesítését a kormányfő ellenőrző testülete is átvizsgálja – erősítette meg a Mediafax hírügynökségnek a miniszterelnöki hivatal. Dan Şova szerint a minden részletre kiterjedő vizsgálatra azért van szükség, hogy a közvélemény is megismerje, az amerikai sztrádaépítő mire költötte el a neki átutalt összegeket.
Şova néhány nappal korábban még hétfőt jelölte ki a szerződésbontás időpontjának, ugyanekkor kellett volna ismertesse azt is, hogy az állam mekkora kártérítést kell fizessen a sztrádaépítőnek. Ekkor úgy fogalmazott: a céggel már megállapodtak a kártérítés összegében.
Egy héttel korábban Victor Ponta még úgy fogalmazott: mindössze néhány millió eurós összegű kártérítésről van szó. A korábban felmerült 500 millió eurós kártérítést a miniszterelnök is, illetve az infrastrukturális tárca vezetője is cáfolta.
A kormány eddig 1,4 milliárd eurót fizetett a Bechtelnek az elvégzett munkálatokért, az utolsó, 50 millió eurós összeget március végén utalta át a kabinet. A Brassó–Segesvár–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad–Bors nyomvonalon haladó sztráda megépítésére 2004-ben kötött szerződést a kormány a Bechtellel. A sztrádaépítés 2012-re tervezett befejezése helyett eddig mindössze egy 52 kilométeres szakasz készült el a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres között, valamint folyamatban van a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak közötti szakasz építése.
A felek 2011-ben új megállapodást kötöttek, melynek értelmében az említett két szakaszon kívül a többi hatról lemond az amerikai vállalat. A kormány még csak ezután keres befektetőket erre a hat szakaszra, ezért az észak-erdélyi autópálya megépítésének határideje egyelőre meghatározhatatlan.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!