
Mesterházy Attila a jószomszédi viszony építése érdekében hívta meg Victor Ponta miniszterelnököt a Magyar Szocialista Párt hétvégi évértékelő rendezvényére, még a „zászlókonfliktus” előtt.
2013. március 07., 16:452013. március 07., 16:45
A szocialista pártelnök erről a Heti Válasz és a 168 óra című hetilapokban csütörtökön megjelent interjúkban nyilatkozott. Az ellenzéki pártvezető a Heti Válasznak azt mondta, még a két ország közötti székelyzászló-konfliktus előtt hívta meg a román kormányfőt, akivel nem tudott találkozni Kolozsváron, ahol kihelyezett elnökségi ülésükön nemzetpolitikai fordulatot hirdettek. „A fordulat új nemzetpolitikai gondolkodást jelent, amely a határon túli magyarokkal való szoros együttműködésen és a jószomszédi viszonyon alapul” – fejtette ki Mesterházy. Megjegyezte, hogy Victor Ponta szocialista politikus és a Fidesz rendezvényein is fel szoktak szólalni konzervatív politikusok más országokból. Részletek említése nélkül elmondta, tudja, miről beszél majd a román miniszterelnök, egyértelművé téve: az Orbán-kormány teljesítményét nem Ponta, hanem ő és az MSZP értékeli majd „az emberek véleménye alapján”. A székely zászló kitűzését firtató kérdésre az MSZP elnöke elmondta, nem kérdés, hogy lenghet Erdélyben is. Utalt arra, hogy a szocialista vezetésű szegedi és hajdúdorogi polgármesteri hivatalon is kitűzték a székely zászlót.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!