Megvannak a lelőtt maláj gép fekete dobozai

A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője átadta a malajziai szakértőknek keddre virradóra a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító gép két fekete dobozát.

Hírösszefoglaló

2014. július 22., 18:252014. július 22., 18:25

Alekszandr Borodaj, az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett donyecki népköztársaság miniszterelnöke újságírók jelenlétében, saját donyecki hivatalában adta át a két fekete dobozt. A két fél az átadást rögzítő jegyzőkönyvet is aláírt. A maláj fél ebben ígéretet tett arra, hogy a repülési adatokat, illetve a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezéseket megvizsgálhatják a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szakértői is.

Mohamed Sakri ezredes, a maláj nemzetbiztonsági tanács tagja azt mondta, hogy mindkét feketedoboz jó állapotban van. „Úgy látom, hogy a feketetedobozok épek, habár kissé megrongálódtak. Jó állapotban vannak” – mondta Sakri.

Najib Razak Malajzia miniszterelnöke hétfőn jelentette be, hogy Borodaj beleegyezett a szerencsétlenül járt maláj repülőgép adatrögzítőinek az átadásába. A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember – közöttük 193 holland állampolgár – életét vesztette.

Eközben megérkezett a kelet-ukrajnai Harkivba, a Balaskova vasútállomásra a maláj utasszállító repülőgép több mint 280 utasának holttestét szállító hűtővonat a szakadárok ellenőrzése alatt álló Donyeck megyei Torezből.

A szerelvény helyi idő szerint délelőtt 11 óra 20 perckor futott be a pályaudvarra. Az állomáson a négy hűtővagont egy másik mozdonyhoz csatolták, és a szerelvény tovább ment a harkivi Maliseva üzembe, ahová külön sínpálya vezet a vasútállomásról. Az előzetes hírek szerint nemzetközi szakértői csoport vizsgálja meg a holttesteket az üzemben, ahol erre alakítottak ki egy speciális helyiséget.

Uniós külügyminiszterek fegyverembargót emlegetnek

Több uniós külügyminiszter is említést tett arról kedd reggel az EU külügyi tanácsára érkezve, hogy fegyverembargót kellene bevezetni Oroszországgal szemben a maláj légitársaság MH17-es járatának kelet-ukrajnai katasztrófája miatt. Óvatosabban fogalmazott a tanácskozáson elnöklő Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője, aki arról beszélt, hogy a miniszterek tanácsa több módon is továbbléphet. Egyúttal úgy vélte: kemény vita várható az esetleges újabb büntetőintézkedésekről.

„A külügyminiszterek lépni fognak, és lépniük is kell” – jelentette ki Catherine Ashton. Carl Bildt svéd külügyminiszter ugyanakkor arról beszélt, hogy korszerűsített T-64-es harckocsikat látott Donyeck utcáin készült felvételeken. „Azokat nem lehet beszerezni a sarki fűszeresnél. Mindannyian tudjuk, honnan származnak” – húzta alá Bildt, aki szerint „már egy ideje” érvényben kellene legyen a fegyvereladási tilalom Oroszországgal szemben.

Pentagon: nem igaz a vadászgépről szóló moszkvai állítás

A Pentagon eközben úgy véli: nem felel meg a valóságnak az a moszkvai állítás, hogy a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító közelében egy ukrán harci gép, feltehetően egy Szu-25-ös vadászbombázó repült a katasztrófa idején. Ezt Eileen Lainez, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte a Ria Novosztyi orosz hírügynökség érdeklődésére.

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy a lelőtt maláj utasszállító közelében, 3-5 kilométeres távolságra tőle egy ukrán harci gép – feltételezhetően egy SzU-25-ös vadászbombázó – repült: észlelték, ahogy a vadászgép a maláj utasszállító irányában emelkedik.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn egyhangúlag határozatban ítélte el a maláj utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai megsemmisítését.

Barack Obama amerikai elnök még hétfőn azt mondta: Oroszország és személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen felelőssége rábírni a kelet-ukrajnai szeparatistákat, hogy a nemzetközi szakértők vizsgálatot folytathassanak a maláj utasszállító gép lezuhanásának helyszínén.

Vlagyimir Putyin viszont kedden azt mondta: Oroszország a lehetséges szankciók ellenére sem hagy fel a szakadárok támogatásával, mivel azok egy államcsínnyel hatalomra jutott kormány ellen harcolnak. A kijevi parlament egyébként tegnap részleges mozgósításról szavazott, miután egyes hírek szerint az ukrán határ mentén mintegy negyvenezer orosz katona állomásozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés