
Fotó: Tánczos Barna/Facebook
Megszavazta kedden a parlament plénuma a szenátorok és képviselők jogállására vonatkozó jogszabályt módosító tervezetet. Eszerint az ülésekről igazolatlanul hiányzó képviselők és szenátorok a havi illetményük 5 százalékának levonásával büntethetők minden egyes napért, amikor hiányoznak.
2025. március 25., 14:472025. március 25., 14:47
A törvénymódosító javaslatot a parlament két házának 337 tagja támogatta, 10-en ellene szavaztak, 51-en tartózkodtak.
A módosítás szerint ha a képviselő vagy a szenátor a képviselőház vagy a szenátus székhelyén tartott legalább egy napirend szerint parlamenti tevékenységen nem vesz részt, az indokolatlan távolmaradásnak minősül, és
A tervezet azt is előírja, hogy a képviselőknek és szenátoroknak a vagyonnyilatkozatukkal és az érdekeltségi nyilatkozatukkal együtt önéletrajzot is be kell nyújtaniuk a képviselőház, illetve a szenátus főtitkárságához, és azt az intézmény honlapján közzé kell tenni.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!