Kitiltják a dohányzást a nyilvános zárt terekből

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Elfogadta keddi ülésén a dohányzás nyilvános, zárt térben való betiltására vonatkozó törvénytervezetet a képviselőház, amely döntéshozó kamaraként szavazott az ügyben. 

Kőrössy Andrea

2015. december 15., 16:522015. december 15., 16:52

2015. december 15., 22:072015. december 15., 22:07

A jogszabályt így már csak Klaus Johannis államfőnek kell kihirdetnie, hogy a dokumentum megjelenjen a Hivatalos Közlönyben, illetve hatályba lépjen. Az alsóház tagja közül 164-en szavaztak a tervezet mellett, húszan ellene voksoltak, míg 26-an tartózkodtak. A képviselőház váratlanul, közvetlenül az ülés előtt tűzte napirendre a tervezet megvitatását, amelyet az elmúlt hetekben több alkalommal is elhalasztottak.

A tervezetet már november végén napirendre tűzte a képviselőház, akkor azonban nem szavaztak az ügyben, a dokumentumot ugyanis visszaküldték az alsóház egészségügyi bizottságához, miután a Versenytanács jelezte, hogy a törvény egyik előírását ismét meg kell vitatni. A kifogásolt rész szerint „azokban az egységekben, ahol dohánytermékeket árusítanak, tilos a kötelező áthaladási pontok közelében kihelyezni a terméket” – ez a ki- és bejáratokra, valamint a pénztárgépekre vonatkozik. Az egészségügyi bizottság, pénteki ülésén eltörölte a kérdéses szöveget.

A dohányzás betiltására vonatkozó tervezetet már 2011-ben összeállították, ez év november közepén ismét napirendre került. Az intézkedés a bukaresti Colectiv klubban október 30-án történt tűzvész, illetve tragédia nyomán vált ismét aktuálissá.

A tervezet szerint a cigarettázás tilos lesz az állami és a magán egészségügyi, valamint oktatási intézményekben és minden zárt, nyilvános helyen, kivéve a maximális biztonságú börtönöket és a nemzetközi repülőtereket, ezekben ugyanis a dohányosok számára kialakított teret kell létrehozni. A cigarettázást a játszótereken és más, gyermekeknek szánt létesítményekben is betiltják, az előírások pedig az elektromos cigarettára is vonatkoznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés