Hirdetés
Hirdetés

Megnyirbálták a fogorvosok feladatkörét, tiltakozni készülnek emiatt

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

Tiltakozni készülnek a fogorvosok, de nem a kormány, hanem az országos fogorvosi kollégium előtt, hiszen ezen szakmai fórum döntései miatt elégedetlenek. A nemrég megjelent rendeletek értelmében ugyanis megnyirbálták feladataikat, elvették tőlük többek között a prevenciót, de bonyolultabb foghúzásokat sem végezhetnek. Vannak, akik azt állítják, hogy mindez a nagy cégeknek kedvez majd, akik teret hódítanak, kiszorítva a városokból és falvakból a kisebb fogorvosi rendelőket. Az Országos Fogorvosi Kamara szerint hibásan jelent meg a jogszabály, ez pedig félreértéshez vezetett.

Simon Virág

2023. július 06., 19:302023. július 06., 19:30

2023. július 06., 19:592023. július 06., 19:59

Az Országos Fogorvosi Kollégiumnak joga van a fogorvosok feladatait leszögezni, megváltoztatni és az általa hozott döntések megjelennek a Hivatalos Közlönyben, és érvénybe lépnek. Az elmúlt időszakban két olyan rendelkezés is született, ami az érintettek körében elégedetlenséghez vezetett. Az egyik, amivel a legtöbb fogorvos nem ért egyet, hogy

elvették tőlük a prevenciót, amit a gyermekek körében végeztek, de például a bonyolultabb foghúzások esetén is szájsebészhez kell irányítsák a betegeket.

Hirdetés

Változások történnek

A Hargita Megyei Fogorvosi Kollégium Elnöke, Hermann Örs a Székelyhon megkeresésére elmondta, hogy

a változtatások részben azért történtek, mert három éve kibővítették a rezidensképzést egy új szakkal az úgynevezett „általános fogszakorvos” szakkal és jelentősen megnövelték a rezidens helyek számát.

Ennek az új szakorvosi végzettségnek próbáltak tartalmat adni és ezt úgy érték el, hogy elvettek a szakorvosi képzés nélküli fogorvosok jogaiból.

•  Fotó: Pixabay Galéria

Fotó: Pixabay

Az új döntések értelmében az, aki hat éves egyetemet végzett, és talán már húsz éve gyakorló fogorvos, júliustól nem végezhet prevenciót. Ez azt jelenti, hogy

például nem fogadhatja az előjegyzett gyerekpácienseket, hogy barázdazárást végezzen neki, amivel – mint ismert – meggátolható az ételmaradékok megtapadása.

A prevenció eddig is kis részét tette ki az országos egészségügyi stratégiának.

Ezzel a határozattal lehetetlenné válik egy egészséges szájhigiéniai program véghezvitele, mert nem lesz elég fogorvos, akinek joga lenne végezni.

De más változás is van. „Eddig kihúztuk a problémásabb fogakat is, vagy ha menetközben derült ki, hogy a gyökér nem jön ki egyszerűen, akkor is megoldottuk a problémát, helyben, tapasztalattal, szakszerűen. Most, az előírás szerint,

Idézet
ha nem egy egyszerű foghúzásról van szó, vagy foghúzás közben komplikáció adódik, akkor a beteget el kell küldeni egy szájsebészhez.

Hargita megyében három tapasztalt szájsebész van, hogyan küldjem hozzájuk egy megkezdett foghúzással a varsági nénit?” – teszi fel a kérdést a szakember.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A kis rendelők hátrányára válik

A Maros megyei fogorvosi kollégium vezetője, Mirela Gaston szerint az országos kollégiumban hozott döntések

a nagy, fogorvosi rendelőket működtető cégeknek kedveznek és hátrányára válnak a kis, vidéki rendelőknek, hiszen ez utóbbiak az eddig is ott dolgozó fogorvosok egyre kevesebb szolgáltatást végezhetnek el, kevesebb jövedelmük lesz, be kell majd zárjanak és „rabszolgaként fognak a nagy multiknál dolgozni”.

A fogorvosok egy része július 7-én, pénteken Bukarestbe utazik, hogy az országos kollégium előtt tiltakozzon és kérje, hogy a döntéshozó szerv térjen vissza a számukra kedvezőtlen döntésekre.

A Maros és Hargita megyei kollégium képviselői kérni fogják a július 7-i országos gyűlésen a határozatok eltörlését. Egyes megyék vezetői kitartanak a határozatok mellett, őket a tagok nyilatkozattal próbálják nyomás alá helyezni, amelyben felkérik, hogy a határozatok ellen foglaljanak állást.

Nyomtatási hiba történt – állítják az illetékesek

Miután országszerte több megyéből jelezték, hogy a fogorvosok nem értenek egyet a feladatkör megváltoztatásával, a kompetenciák megnyirbálásával az országos fogorvosi kollégium közleményt adott ki. Ebben azt állítják, hogy

hibásan jelent meg a Hivatalos Közlönyben az általuk elfogadott jogszabály és lemaradtak bizonyos feladatkörök.

Ennek kijavításra érdekében újabb gyűlést hívtak össze, amelyen ki szeretnék javítani a hibákat. Az ügyben július 7-én, pénteken fognak újra szavazni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő

75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő
Meghalt Bonnie Tyler énekesnő
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő

2026. július 07., kedd

Feltétel nélküli alapjövedelem: az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a kezdeményezést

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.

Feltétel nélküli alapjövedelem: az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a kezdeményezést
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés