Megkezdődött a visegrádi országok kormányfőinek csúcstalálkozója Budapesten

Megkezdődött kedden a visegrádi országok (V4) kormányfőinek csúcstalálkozója Budapesten, az Országház épületében. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szlovák, cseh és lengyel kollégáját, Iveta Radicovát, Petr Necast és Donald Tuskot látja vendégül. Az esemény a hivatalos fotózással vette kezdetét jelentős magyarországi és nemzetközi sajtóérdeklődés mellett.

2010. július 20., 14:302010. július 20., 14:30

2010. július 20., 15:582010. július 20., 15:58

Galéria
Közép-Európa megújulását emelte ki Orbán Viktor a visegrádi országok (V4) kormányfőinek a keddi budapesti csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón. A miniszterelnök közép-európai együttműködést szorgalmazott, hogy a vasfüggönyt ne váltsa fel „pénzfüggöny”.

A lengyel miniszterelnök 2007-es választási sikerére utalva úgy fogalmazott: a varsói expressz megérkezett Budapestre, látogatást tett Pozsonyban és Prágát sem hagyta érintés nélkül. Ez számára azt jelenti, hogy Közép-Európa megújult, Közép-Európában az emberek komoly változásokat akarnak – mondta. A kormányfő szerint ma komoly igény van Közép-Európában a közép-európai együttműködés rendszerének felépítésére.

Az MTI úgy tudja, délután Orbán Viktor szlovák és cseh kollégájával folytat kétoldalú megbeszélést. Az Iveta Radicovával folytatott találkozó az első alkalom lehet a vitás kérdések rendezésére az új budapesti és az új pozsonyi kabinet között. Donald Tuskkal már június 1-jén négyszemközt tárgyalt Orbán Varsóban, első külföldi hivatalos látogatásán.

Iveta Radicová ugyanakkor a találkozó előestéjén hangsúlyozta, Szlovákia álláspontja változatlan a magyarországi kettős állampolgárság ügyében. A szlovák kormányfő a cseh miniszterelnökkel folytatott hétfői tárgyalás után kijelentette, Pozsony szokatlannak tartja a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök eljárását. „Ha a közép-európai térségben bármiféle feszültség keletkezik két szomszédos ország között, az az egész közép-európai térséget, a régió összes országának érdekeit veszélyezteti” – mutatott rá Radicová. Mindkét kormányfő hangsúlyozta, hogy ezt az álláspontot fogják képviselni a V4-tanácskozáson is.

Magyar kormányzati források arra hívták fel a figyelmet, hogy a keddi V4-csúcs egy „új filozófia” kialakítását szolgálhatja, hiszen a négy állam kormánya közül három – a magyar, a szlovák és a cseh – a közelmúltban alakult meg, és mindhárom jobboldali, illetve jobbközép, hasonlóan a lengyelhez, amelyet 2007 vége óta vezet Donald Tusk.

A keddi V4-csúcsot az után rendezik meg, hogy július 1-jén Szlovákia átvette a visegrádi csoport soros elnöki tisztjét a posztot az előző egy évben betöltő Magyarországtól. Az elnökségi munkaterv elfogadásakor Szlovákia folyamatosságot ígért a négyek tevékenységében. Az ország szeretne megfelelni a vele szemben megfogalmazott régiós, illetve európai uniós és NATO-s igényeknek, ugyanakkor szeretné érvényesíteni saját érdekeit is. Martonyi János külügyminiszter a múlt héten egy bécsi előadásában azt mondta, hogy az új kormány a visegrádi csoportnak új lendületet adva ki akarja bővíteni a magyar Közép-Európa-politikát.

A V4 a Cseh Köztársaság, Szlovákia (1993. január 1-jéig Csehszlovákia), Magyarország és Lengyelország intézményesített együttműködési kerete, amely 1991-ben jött létre, hogy segítse a közép-kelet-európai térség három rendszerváltó országának euroatlanti integrációját. A négy ország európai uniós és NATO-csatlakozásával a visegrádi csoport új célokat határozott meg: hosszú távú együttműködést kívánnak kialakítani a felzárkózást segítő strukturális és kohéziós alapok ügyében, a közös agrárpolitika, a kül- és biztonságpolitika kérdéseiben, a schengeni határőrizeti rendszer működtetésében és a transzatlanti kapcsolatok erősítésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés