
Fotó: Kristó Róbert
A költségvetési-pénzügyi szakbizottságok úgy döntöttek, kiegészítik a mezőgazdasági tárca tételét, hogy 2010 folyamán a minisztérium állami támogatásokat tudjon folyósítani.
2010. január 11., 16:122010. január 11., 16:12
2010. január 11., 18:072010. január 11., 18:07
Fotó: Kristó Róbert
„Felhatalmazzuk a mezőgazdasági minisztériumot, hogy a pénzügyi tárca jóváhagyásával az egész év folyamán folyósítson költségvetési hiteleket a közösségi szabályoknak megfelelő állami támogatások finanszírozására, illetve az Európai Bizottság által a mezőgazdaság terén 2010-re jóváhagyott támogatások kifizetésére szükséges összegek finanszírozására” – áll a költségvetési-pénzügyi szakbizottságok által elfogadott módosító javaslatban.
Vasile Bleotu szociáldemokrata képviselő hangsúlyozta, a módosító javaslat lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági tárcán keresztül Románia kérje az Európai Bizottságtól, hogy továbbra is állami támogatásban részesíthesse a gazdákat.
„Ha az Európai Bizottság jóváhagyja a kérést, a mezőgazdasági tárca a 3,3 milliárd eurós költségvetéséből körülbelül 1,8 milliárd lejt felhasználhat az állatok után fizetendő támogatásokra. A költségvetés-kiigazításnál pedig kiegészítenék a tárca költségvetését ezzel az 1,8 milliárd lejes összeggel” – mondta Bleotu.
A módosító javaslatot a mezőgazdasági szakbizottságok nyújtották be, és azt Gheorghe Gherghina pénzügyminisztériumi államtitkár is támogatta, a költségvetési-pénzügyi szakbizottság pedig egyhangúlag fogadta el.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!