
Fotó: Tamás Attila
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is meghosszabbították az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződések határidejét. Ez azt jelenti, hogy jövő márciusig biztosan nem lesz újítás, bővítés, változás, akkor azonban ismét következhet a huzavona.
2016. december 20., 19:422016. december 20., 19:42
Az egészségügyi miniszter az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjével közös rendeletben közölte a döntést: 2017. március 31-ig meghosszabbították a 2016-2017-re vonatkozó, a biztosítóval való együttműködésre vonatkozó keretszerződést.
A 2016-os évi 161-es számú kormányhatározat által jóváhagyott egyezmény érvényessége 2016. december 31-én járt volna le, így azonban jövő tavaszig – többek között – írhatnak ki kedvezményes gyógyszereket, vizsgálhatják meg a pácienseket családorvosi küldőpapír alapján ingyenesen, illetve írhatnak ki betegszabadságot vagy kezeléseket azok az orvosok, akik egyénileg vagy az őket alkalmazó kórházon keresztül szerződésben állnak a biztosítóval.
„Ez a hosszabbítás lehetővé teszi kiegészítő okiratok megkötését az orvosi, gyógyszerészeti szolgáltatókkal, illetve az egészségügyi eszközöket forgalmazókkal, amellyel lefedhetjük 2017 első negyedévét” – áll az egészségbiztosító közleményében.
Az egészségügyi miniszter és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjének közös, 1393/1018/2016 számú rendelete a december 14-ei 1003-as számú Hivatalos Közlönyben jelent meg.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!