Megbénult Észak- és Nyugat-Európa légi közlekedése

Teljesen leállt a légi forgalom csütörtökön Nagy-Britanniában, mivel egy izlandi tűzhányó kitörése miatt vulkáni hamu sodródott az ország fölé, veszélyeztetve a repülőgépek biztonságos működését. Az MTI hírügynökség tájékoztatása szerint több más észak- és nyugat-európai országban repülési korlátozásokat rendeltek el.

Rédai Botond

2010. április 15., 18:252010. április 15., 18:25

2010. április 15., 18:342010. április 15., 18:34

Galéria

A teljes brit légtérzárlat példátlan lépés békeidőben. Legutóbb a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletsorozat után rendeltek el jelentős forgalmi korlátozást a brit légi közlekedésben, de az elsősorban a transzatlanti járatokat érintette, az európai és más célállomásokat nem. Délutánra az összes polgári repülőtér bezárt Nagy-Britanniában; a zárlat több százezer utast érint.

A fennakadást nem elsősorban a látási viszonyok romlása okozza. A vulkáni hamufelhő csütörtökre elérte London légterét is, de ennek nem sok látható jele volt; a főváros felett délután ugyan kissé fátyolos volt az ég, de sütött a nap. A fő veszélyt az jelenti, hogy az igen finom összetételű, 6–17 ezer méteres magasságban északról délre vonuló hamufelhő eltömi a repülőgépek hajtóműveit.

A hamufelhő Franciaországot is elérte, Párizsból éjfélig egyetlen polgári gép sem szállhat fel. Csütörtök délután Belgium is teljesen lezárta légterét az izlandi vulkánkitörés miatt. Hollandiában szintén lezárják a légteret az esti órákban, Svédországban a hatóságok repülési tilalmat rendeltek el az ország több északi körzetében. Norvégiában az oslói nemzetközi repülőtéren csütörtökön reggel minden második járatot törölni kellett. Az izlandi vulkánkitörés okozta légtérlezárások korlátozásokhoz vezettek a németországi repülőtereken is.

Az izlandi légiforgalmi hatóság az ISAVIA szóvivője Hjördis Gudmundsdóttir az Európa felé tartó hamufelhő sorsáról és a vulkánkitörés feltételezett időtartamáról nem tudott pontos tájékoztatást adni: „napokig, de akár évekig is tarthat” – mondta. Az uralkodó széljárásnak köszönhetően Izland légi forgalmát problémamentesen le tudja bonyolítani a keflaviki repülőtér.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
2025. december 08., hétfő

Végzetes üdülés: óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén

Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén.

Végzetes üdülés: óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén
Hirdetés