Még mindig nem törölték el a borravalóadót

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A megígért határidőt túllépve fognak hatályba lépni a kormány pénzügyi intézkedései, a borravaló megadózásának eltörlésére, valamint az egyéni vállalkozók és szabadfoglalkozásúak adóamnesztiájára vonatkozó rendeletek.

Bálint Eszter

2015. június 01., 20:222015. június 01., 20:22

A korábbi bejelentések szerint az áprilistól bevezetett 16 százalékos borravalóadót már hétfőtől, június elsejétől el kellett volna törölni, Eugen Teodorovici pénzügyminiszter elmondása szerint azonban mindez attól függ, hogy a parlament mikor fogadja el a vonatkozó kormányrendeletet.

Az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara, ennek költségvetési bizottsága pedig már elfogadta a dokumentumot. Teodorovici egyébként két héttel ezelőtt arról beszélt, hogy noha az illetékre vonatkozó rendelet hatályban marad, de az intézkedést már nem alkalmazzák.

Mint ismeretes, az április végétől hatályos, sokak által vitatott rendelet szerint a vendéglátó-ipari egységeknek, akárcsak az egyéb szolgáltatásokat végző cégeknek kötelességük lett volna külön nyugtatömbön feltüntetni a borravaló összegét, amelyre 16 százalékos adót kellett volna fizetniük. Eugen Teodorovici a borravaló megadóztatásáról rendezett egyik szakmai egyeztetést követően jelentette be, hogy eltörlik e pénzek 16 százalékos megadóztatását, mert nem lehet alkalmazni minden területen.

Hasonló a helyzet az adóamnesztiával is, amely mintegy négymillió szabadfoglalkozású és egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkező magánszemélyt érint. A kormány korábban ugyancsak azt ígérte, hogy a döntés június elsején lép hatályba, a rendelet azonban még mindig a parlament előtt van.

Viorel Arcaş, a szenátus pénzügyi-költségvetési bizottságának elnöke ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézkedés gyakorlatba ültetéséhez nem elegendő a dokumentum elfogadása és kihirdetése, hiszen szükség van arra is, hogy a hatályos jogszabályokból töröljék azokat az előírásokat, amelyek miatt az érintett magánszemélyek esetében felhalmozódtak az elmaradt illetékek.

„Az amnesztia mindig a múltban összegyűlt összegre vonatkozik. Nem elég elfogadni az ezek eltörlésére vonatkozó rendeletet, hanem fel kell függeszteni azokat a hibás előírásokat, amelyek a mostani helyzethez vezettek, másképp nem szűnik meg a probléma” – magyarázta a szenátor. Az ügyben egyébként ugyancsak a képviselőház a döntéshozó kamara.

A kormány által május közepén tárgyalt tervezet szerint azon szabadfoglalkozású vagy egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkező (PFA), illetve más, munkaszerződéses viszonyban nem álló személyek számára biztosítanak adóamnesztiát, akiknek a megadózandó havi bevétele 2012. január elseje óta kevesebb volt, mint a 2012 és 2014 között biztosított bruttó minimálbér.

Az intézkedés azokat is érinti, akik szellemi termék után járó jogdíjban részesültek, és ez után kellene általános forgalmi adót (áfa/TVA) befizetniük. Ugyanakkor azok számára is eltörlik a hozzájárulást, akik kiszállás idejére kaptak juttatásokat. A tervezet indoklása szerint az adóamnesztia azért szükséges, mert ellenkező esetben az érintett adófizetők csődbe mennének a tőlük követelt tetemes hátralékok miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés