Hirdetés
Hirdetés

Még 42 millió euróra van szükség, hogy az első járatok felszállhassanak a vidombáki repülőtérről

A Brassó megyei közgyűlés és a Cenk alatti város önkormányzatának jogászai keresik a megoldást, hogy a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtér megépítésébe beszállhasson a megyeszékhely, sőt Sepsiszentgyörgy önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa is.

Bíró Blanka

2017. május 08., 18:142017. május 08., 18:14

Barabás László, Brassó alpolgármestere hétfőn a Krónika napilap megkeresésére elmondta, mivel a légkikötő területe a megyei önkormányzat tulajdonában van, ezen a város nem eszközölhet beruházásokat, ezért keresik a törvényes megoldást, hogy mégis Brassó lehessen a projekt többségi részvényese.

A városháza ígértei szerint ugyanis ez lendületet adhatnak az anyagiak hiányában leállított beruházásnak.

Hirdetés

A napokban George Scripcaru, Brassó polgármestere úgy nyilatkozott, a légi kikötő azért nem épült eddig meg, mert a brassói elöljárók nem tudtak megegyezni, hogy közösen képviseljék az érdekeiket Bukarestben.

Idézet
A városi tanács ülésén javasolni fogom, hogy az önkormányzat lépjen be a projektbe, és 51 százalékos többségi részesedéssel vállalja át a költségeket. Meg kell építeni a bekötő utakat, a terminálokat és az irányító tornyot. Transzformátor ház létesítéséről egyeztetünk a villanyvállalattal, és a csatornázást is meg kell oldani

– sorolta a teendőket a brassói elöljáró.

A helyi román nyelvű sajtó szerint Scripcaru úgy fogalmazott, Brassó élen jár Erdélyben a termelés tekintetében, ám a bérek szempontjából elmarad Kolozsvár vagy Szeben mögött, ami az infrastruktúra hiányával magyarázható.

Idézet
A repülőtér nélkül Brassó nem tud továbbfejlődni

– szögezte le a brassói városvezető.

A megyei tanács eladósodottsága a felső határt súrolja, 20,97 százalékos, de a város további hiteleket tud felvenni, hiszen mindössze 3 százalékos az eladósodottsága. Ezért jönne kapóra, ha csatlakozni tudna a beruházáshoz.

A repülőtérre eddig mintegy 25 millió eurót költött a megyei önkormányzat, Vidombák városa 9 millió lejt fektetett be, ám

a becslések szerint még legalább 42 millió euróra van szükség, hogy az első járatok felszállhassanak.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa tavaly szándéknyilatkozatot fogadott el, hogy három év leforgása alatt 3–3 millió eurót pótolnak a légikikötő megépítésébe. A háromszéki önkormányzatok azonban csak a létesítmény befejezéséhez utalják a megígért pénzt, semmilyen köztes beruházást nem támogatnak.

Mint ismeretes, a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér megvalósíthatósági tanulmánya még 2006-ban elkészült, aztán évek teltek el a különböző területrendezési tervek, tanulmányok készítésével, a kisajátításokkal, a terület tulajdonjogának tisztázásával. Végül 2013-ban megépült a kifutópálya.

A tervek szerint a brassói a bukaresti Otopeni után az ország második legnagyobb repülőtere lenne, az utasforgalmat és a teherszállítást egyaránt bonyolító terminálok 10 ezer négyzetméteres területet foglalnak majd el, óránként 400, míg évente 2 millió utas fordulna ott meg, és óránként 6 ezer tonna árut mozgatnának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés