
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) beszüntette a bűnvádi eljárást Markó Attila ellen az úgynevezett Bica-ügyben.
2015. április 27., 20:482015. április 27., 20:48
A Budapesten tartózkodó Markó Facebook-oldalán közölte azt a dokumentumot, melyben a DNA közölte, bizonyítékok hiányában ejtik a vádakat, a hivatali visszaélés gyanúja megalapozatlan volt.
Amint arról beszámoltunk, a DNA tavaly novemberben indított bűnvádi eljárást a politikus ellen hivatali visszaélés gyanújával. Markó Attila tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely 2011-ben az ügyészség szerint jóváhagyott egy olyan kárpótlást, amelynek összegét úgy állapították meg, hogy egy telek értékét a reális árához képest háromszorosára becsülték.
Az ügyben többek között a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség főügyészét, Alina Bicát is őrizetbe vették, aki akkor szintén a bizottság tagja volt. Markó egyébként Facebook-bejegyzésében azt írta, 2014. december 10. óta sorozatban háromszor kérték, hogy a Bica-ügyben ejtsék a vádat, hiszen bizonyítottan ott sem volt azon az ülésen, amikor a telekről döntöttek. Ehelyett az ügyészek a parlamenthez fordultak a politikus letartóztatásának jóváhagyásáért, ám az akkor már Magyarországon tartózkodott.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!