Mintegy 125 ezer orvos, asszisztens és szociális munkás bére fog idén ősztől 10 százalékkal emelkedni – áll abban a dokumentumban, amelyet Victor Ponta miniszterelnök osztott szét a hét elején Bukarestben a sajtó képviselőinek.
2014. július 29., 12:412014. július 29., 12:41
A kijelentés azért meglepő, mert júniusban a pénzügyminisztérium az egészségügyi alkalmazottak bérének tíz százalékos növelését két részben fogadta el. Ioana Petrescu tárcavezető múlt hónap végén közölte: sikerült megegyezniük a Sanitas Egészségügyi Szakszervezet képviselőivel, a megállapodás értelmében ez év december elsejétől öt százalékkal, jövő év márciusától pedig újabb öt százalékkal emelik a havi 1500 lejnél kevesebbet keresők bérét – írja a Mediafax.
Közben a szakszervezet képviselői közölték: nem elégszenek meg a csupán 1500 lej alatt keresők bérének növelésével, minden egészségügyben dolgozó személynek fizetésemelést kérnek. A szakszervezet vezetői szeptember 15-ig hajlandók egyezkedni az illetékesekkel, ha mindez a kijelölt határidőig nem történik meg, újabb tüntetéseket ígérnek.
A Sanitas tagjai júniusban demonstráltak a munkaügyi tárca és a pénzügyminisztérium épülete előtt. Legfontosabb követelésük a 10 százalékos béremelés, az ágazati kollektív munkaszerződés közzététele a Hivatalos Közlönyben és a zárolt állások felszabadítása volt.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!