
Fotó: Both Ildikó
A munkaügyi minisztérium adatai alapján a hónap eleje óta 230 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az országban. A hatóságok szerint ez az eredmény elsősorban a munkatörvény módosulása nyomán, a feketemunka esetében kirótt nagyobb mértékű büntetéseknek, valamint a nagyszabású országos ellenőrzésnek köszönhető, de a gazdasági elemzők a munkapiac szezonalitásával magyarázzák az emelkedést.
2011. május 24., 15:272011. május 24., 15:27
2011. május 31., 17:252011. május 31., 17:25
Naponta 10–15 ezer új alkalmazási megállapodást iktatnak, persze az építőiparban kötik a legtöbb szerződést, mivel ennek most jött el a szezonja, de a kereskedelemben, a feldolgozóiparban is jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma. Továbbá szintén a közeledő nyári szezonnak köszönhetően a turizmus az a másik ágazat, ahol a legtöbb új alkalmazottat vettek fel, de pozitív eredményeket mértek az ingatlanszektor és a mezőgazdaság esetében is.
A hatóságok szerint a feketemunka visszaszorítását célzó törekvések látszólag kezdik meghozni gyümölcsüket. Szerintük nagyon sok cégtulajdonos inkább hivatalosan alkalmaz dolgozókat, minthogy borsós büntetéseket pengessen le, avagy akár szabadságvesztésével fizessen a törvénytelenségért.
Egészen másként vélekednek erről a közgazdászok, szerintük az építőiparban, a turizmusban és a mezőgazdaságban is főleg a melegebb éghajlatú hónapokban van tevékenység, ennek a számlájára írható a munkahelyek elszaporodása.
Különben a hónap elején Országos Munkaügyi Felügyelőség összesen 6,2 millió élő munkaszerződést tartott számon, ha az alkalmazottak számának emelkedési üteme nem áll meg, akkor a hónap végéig elérheti akár az utóbbi két évtizedben mért legmagasabb szintet is.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!