Magyar nemzeti örökség címet alapítanak

Országgyűlési határozattervezet készül a Kárpát-medence kulturális örökségének stratégiai jelentőségéről a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) kezdeményezésére – hangzott el Tőkés László európai parlamenti alelnöknek és Németh Zsolt külügyi államtitkárnak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban (KÖH) tartott közös sajtótájékoztatóján. A javaslat bevezetné a magyar nemzeti örökség címét is.

Szőcs Lóránt

2011. június 21., 19:172011. június 21., 19:17

2011. július 08., 13:132011. július 08., 13:13

Tőkés László, Tamás Judit és Németh Zsolt

„Tíz esztendeje, 2001. június 19-én fogadta el az Országgyűlés a kulturális örökség védelméről szóló és az úgynevezett státustörvényt. Nem véletlen, hogy egyszerre fogadták el ezt a két jogszabályt, s azt szimbolizálja ez a tény is, hogy a kulturális örökségvédelem a nemzetpolitika egyik eszköze” – mondta a két törvény tízéves jubileuma alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, amikor két vendégét, Tőkés László európai parlamenti alelnököt és Németh Zsoltot, a Külügyminisztérium államtitkárát köszöntötte hivatala budavári székházában.

A kettős évforduló kapcsán Tőkés László megjegyezte, tudnivaló, hogy kétféle magyar politikai filozófia létezik: az egyik országban gondolkodik, a másik pedig nemzetben. „Temesvár óta sokat kellett küzdeni ebben a kérdésben, és még csak most érezzük elérkezettnek az időt, hogy immáron visszavonhatatlanul és végérvényesen a nemzetpolitika szellemében gondolkozzunk az egységes magyar nemzet viszonylatában, és ezen belül az egységes magyar nemzeti örökség ügyében is ez a politikai-integratív szemlélet érvényesüljön” – fogalmazott az erdélyi politikus.

Tőkés László a tavaly elfogadott trianoni emléktörvényről, a kettős állampolgárságról szóló törvényről, valamint az új alkotmányról szólva kifejtette: a három jogszabályt korszakos jelentőségű „nemzetpolitikai alappillérnek” tekinti. Reményei szerint „az új nemzetpolitikai szemlélet jegyében rövidesen helyreáll és egyenesbe jut az időközben leépült határon túli örökségvédelmi munka is, és az eddigieket meghaladó módon tudja szolgálni a határok feletti nemzetegyesítés ügyét”. Mint az EP alelnöke emlékeztetett rá, tavasszal felkereste Schmitt Pál köztársasági elnököt, és az államfővel folytatott akkori megbeszélésen született meg a gondolat, hogy az UNESCO világöröksége és az EU-ban bevezetés előtt álló kulturális örökség intézménye mintájára kezdődjön el a magyar nemzeti örökség védelmének intézményesített munkája.

Tőkés László és Schmitt Pál megállapodott abban is, hogy javasolják a Kárpát-medence magyar kulturális örökségéről szóló parlamenti határozattervezet kidolgozását. E megegyezés alapján a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) májusi gyűlésén határozott arról, hogy országgyűlési határozat elfogadását kezdeményezik, amelynek beterjesztésére a kulturális bizottságot, illetve a kulturális államtitkárt kérik fel. A KMAT tervezetét a KÖH és a közigazgatási tárca illetékesei is megvizsgálták, jelenleg a szakértői módosító indítványok összefésülésén dolgoznak.

„Remélhetőleg e széleskörű konzultációt követően idén ősszel véglegesül és elkészül a határozattervezet, amelyet el is fogad az Országgyűlés” – mondta Tőkés László. Újságírói kérdésre válaszolva az EP-alelnök közölte: a tervezet megteremtené egy magyar nemzeti értéktár kereteit, illetve bevezetné a magyar nemzeti örökség címét, ugyanakkor többek között ösztönözné az anyaországi és határon túli magyar területek közötti turizmus fejlesztését is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés