A líbiai felkelők elfoglaltak egy katonai támaszpontot Tripoli elővárosában. Állítólag a törzsi vezetők és a hadsereg egységei is átálltak.
2011. május 11., 12:242011. május 11., 12:24
2011. május 12., 16:162011. május 12., 16:16
Az orosz állami hírügynökség szerda reggeli jelentése szerint a hadsereg katonái közül is többen a lázadók oldalára álltak, akik szemtanúk szerint – a felkelés február 17-i kirobbanása óta először – a főváros több negyedében is kitűzték saját lobogójukat, az 1969-ben megdöntött monarchia trikolórját, írja az MTI.
A fővárosban harcoló lázadókat továbbra is légicsapásaival segíti a NATO. A katonai szövetség légiereje kormányzati intézményeket támadott, köztük a parlament, a katonai hírszerzés, az állami tévé és rádió, valamint a líbiai hírügynökség épületét. Állandó célpontja a Tripoli elleni légitámadásoknak a megerősített Bab el-Azizíja-i főhadiszállás, amelynek bunkerében húzta meg magát feltételezések szerint az ország vezetője, Moammer Kadhafi ezredes.
Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint a főváros lakosságának hangulatában gyökeres változás történt, Kadhafit magára hagyják hozzá eddig hű törzsi vezetők is. Tripolitól nyugatra, a „berber háromszögben” és Dzsebel-el-Garbi hegyeiben a jelek szerint szintén a lázadó alakulatok vették át a kezdeményezést; a tunéziai határhoz közeli Nálút városánál és a fővárostól 160 kilométerre délnyugatra fekvő Zentenben ellentámadásba mentek át. Miszráta védői is sikert könyvelhettek el azzal, hogy előrenyomultak nyugati irányban a Tipolitól 160 kilométerre keletre fekvő Zlíten városáig.
Az orosz hírügynökség úgy tudja, hogy a NATO parancsnoksága és a felkelést irányító Átmeneti Nemzeti Tanács fegyveres egységei közötti koordinációnak köszönhetően a keleti fronton is sikerült áttörni a Kadhafihoz hű erők védelmi vonalait. Ennek eredményeként a felkelők ismét támadást indítottak a Tripolitól 750 kilométerre lévő Marsz-el-Brega olajkikötője ellen, fontos hídfőállásokat foglalva vissza Adzsdábíjában és el-Arbainban.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!