Lezárják Románia észak-nyugati légterét

Az izlandi vulkánkitörés következtében létrejött hamufelhő miatt szombaton 03:00 órakor lezárják Románia észak-nyugati légterét. Így négy repülőtéren, Nagyváradon, Nagybányán, Kolozsváron és Szatmárnémetiben leáll a tevékenység – közölte a Mediafax hírügynökség.

Rédai Botond

2010. április 16., 19:212010. április 16., 19:21

2010. május 05., 12:272010. május 05., 12:27

Galéria

„Van egy válságtanács minisztériumi szinten, melynek keretében nagyon figyelmesen követjük a meteorológiai körülményeket. A szél erősödése miatt úgy döntöttünk, szombaton éjszaka három órától lezárjuk Románia légterét két szakaszon az ország észak-nyugati részén. Jelenleg nem tudjuk, meddig lesz zárva a légtér, ez a helyzet alakulásától függ” – nyilatkozta Marin Anton, a szállításügyi minisztérium államtitkára.

Emil Boc kormányfő a katasztrófavédelmi bizottságot is összehívta a helyzet elemzésére.

Mint ismeretes, egy izlandi vulkánkitörés miatt keletkezett hamufelhő csütörtöktől felborította több európai ország légi közlekedését. Nagy-Britanniában, Dániában, Belgiumban, Svédországban, Hollandiában,Finnországban, Csehországban és Szlovákiában is lezárták a légteret.

A Bukaresti Repülőterek Országos Vállalata pénteken azt közölte: 42 járatot töröltek az Otopeni-reptéren, további tízet a Băneasa légi kikötőn. Ugyanakkor számos Kolozsvárról és Nagyszebenből induló járat is a földön maradt.

Magyarország is beáll a sorba

A vártnál pár órával hamarabb, már péntek este 10 óra körül elérheti Magyarországot a hamufelhő, ezért a magyar légteret 19 órakor lezárják. Bozó János repülésmeteorológus péntek délután az MTI hírügynökségnek azt mondta: a legújabb számítások szerint éjfél helyett már 22 órakor benyúlhat a porfelhő az ország északi része felé, szombat reggelre pedig az ország teljes területét befedi majd a magasabb légrétegekben. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága péntek 19 órától szombat 19 óráig légtérzárat rendelt el a teljes magyar légtérre - közölte a hatóság. A teljes légtérzárról az igazgatóság értesítette a nemzetközi légi forgalom résztvevőit.


Szombaton északi-északnyugati áramlással folyamatosan érkezik majd a hamufelhő az ország fölé, de vasárnap szélirányváltozásra számítanak. Ennek köszönhetően a felhő északi irányban elhagyja az országot – mondta Bozó János.

A magyar légtér teljes zárlatát csak akkor oldják fel, ha a hamufelhő elhagyta Magyarországot - közölte a magyar légtérben a légijárművek irányításáért és biztonságáért felelős HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. pénteken.

Veszélyes lehet a hamu

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolta az európaiaknak, hogy az Izlandon kitört vulkán légkörbe került hamujának aláhullásakor lehetőleg maradjanak fedett helyen. David Epstein, a WHO szóvivője közölte: a szervezet szakemberei még nem tudták felmérni, milyen mértékben lehet ártalmas az egészségre a vulkáni hamu. A szóvivő azonban jelezte: a hamufelhő mikroszkopikus méretű, belélegzett szemcséi megtámadhatják a tüdőt, és légzési panaszokat okozhatnak. Különösen az asztmában és légúti betegségekben szenvedőket veszélyeztetheti a vulkáni felhő - hívta fel a fegyelmet az ENSZ szakosított szervezetének a szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés