Hirdetés
Hirdetés

Letette az esküt Áder János, Magyarország újraválasztott elnöke

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását Áder János köztársasági elnök, ezért az 1867-es kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként az újraválasztását követő ünnepélyes eskütétele alkalmából elmondott beszédében hétfőn az Országgyűlésben.

MTI

2017. május 08., 16:392017. május 08., 16:39

2017. május 08., 16:502017. május 08., 16:50

Áder János elmondta, az elmúlt években elnöki munkája központi kérdésévé a magyar érdekek és értékek képviseletét, a teljesítmény megbecsülését, a normativitást és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséget tette. Eredetileg az elmúlt öt évről akart szólni, de az elmúlt hónapok politikai közbeszédét figyelve úgy gondolta, inkább a következő egy évről beszél.

Meggyőződése ugyanis – fogalmazott a politikai közbeszédről –

Hirdetés
Idézet
ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk. Minden – akárcsak hallgatólagos – megállapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk.

Hozzátette, ha van szándék arra, hogy ne így legyen, az 1867-es kiegyezés olyan történelmi példa, „amiből erőt meríthetünk a cselekvéshez”. Bár Kossuth, Széchenyi, Deák véleménye eltért bizonyos kérdésekben, az nem vitatható, hogy mindig a „haza üdve” lebegett a szemük előtt, és érveiket a másik iránti tisztelet hangján ütköztették. Erre példaként idézte Kossuth Deákhoz írt Cassandra-levelét: „Barátom! (...) Mi nemcsak elvrokonok, de barátok is valánk, a szó nemesebb értelmében, férfi korunk szebb szakán keresztül, midőn még egy irányban haladtunk, a hazafiui kötelesség ösvényén”.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A köztársasági elnök – mint mondta – a közbeszéd színvonalának romlásáért nem akarja „porciózni” a felelősséget, „de a politikai számosság okán mindig a kormánypártoké a nagyobb”. Nem érdemes azonban „méricskélni”, ki kezdte előbb – folytatta –, „közös a felelősségünk a közbeszéd jelen állapotáért”.

Jelezte ugyanakkor:

a parlamenti választásig hátralévő egy évben a választópolgárok többsége biztosan nem akar „egy kitörésre készülő vulkán tetején” élni.

Hogy példát adjon, az államfő beszédében megkövette mindazokat, akiket elnöksége alatt egy rossz mondattal, indulatos megjegyzéssel vagy durva szóhasználattal megbántott, megsértett.

Áder János egyetértést javasolt abban a három kérdésben, hogy mindannyian Európa polgárai vagyunk, mindannyian a magyar nemzethez tartozunk, és mindannyian tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk.

Az európaisággal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy 1990-ben pártállástól független egyetértés volt az Európai Unióhoz csatlakozás szándékában. Ahhoz pedig, hogy e konszenzus a brüsszeli intézményekkel való napi vitákon felülemelkedve megmaradjon, Deák Ferenc 1867-es gondolatait – amikor a Habsburg Birodalom és a magyar nemzet érdekeinek összehangolása volt a feladat – ajánlotta a képviselők figyelmébe. Deák akkor kiállt a Habsburg Birodalom mellett úgy, hogy Magyarország alkotmányos jogaiból ne vegyenek el többet, mint amennyi a birodalom szilárd fennállásának biztosításához feltétlenül szükséges. Áder János azt javasolta,

cseréljék ki a szövegben a Habsburg Birodalmat az EU-ra.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar nemzethez tartozásról szólva az elnök azt sürgette, hogy adják vissza a nemzeti ünnepek méltóságát, és „ne abban versenyezzünk, ki hogyan tudja a másik rendezvényét megzavarni”.

Emellett

szolidaritást kért, egyetértést abban, hogy ugyanaz a figyelem jár annak, akit hitéért vagy nemzeti kisebbséghez tartozása miatt üldöznek, mint akit származása miatt.

Idézet
A határokon túl élő magyarokért viselt felelősség ne csak alkotmányos rendelkezés maradjon, hanem ciklusokon átnyúló közös programmá váljon

– szorgalmazta.

A tisztességes, becsületes, nyugodt élettel kapcsolatban azt nyomatékosította, hogy a család szent, a gyermek sérthetetlen, ezért óva intett attól, hogy a közszereplők családtagjai, különösen a gyermekek a politikai diskurzus részei legyenek, mert „az ő életük az ő magánügyük”, nem tartozik a politikusokra, hogy közülük kinek milyen a nemi identitása, vallási meggyőződése, politikai eszmélése.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Javasolta: legyen közös erőforrás a reformkor, március idusa, 1867, 1956. És amikor érveinket összemérjük, mindig ugyanaz a négy szó legyen a szemünk előtt: „A haza minden előtt” – zárta beszédét Áder János.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés